Barabási Albert-László: A járvány kezelése csak egy dolog
A Hősök Tere Kezdeményezés által szervezett előadáson Barabási Albert-László massachusettsi dolgozószobájából mesélt az általa vezetett bostoni intézet legfrissebb epidemiológiai kutatásairól, a világjárvánnyal kapcsolatos várakozásairól, a vezetők válságkezeléséről, a társadalmak reakciójáról, és arról az új világról, ami közvetlenül a járvány után vár majd ránk.
„Ebből nagy baj lesz, Laci!”
Amikor Barabási Albert-László és kisebbik fia, Leo január második felében hazaérkeztek tokiói utazásukból, a magyar kutató közvetlen kollégáját, a bostoni Network Science Institute másik irányítóját, Alessandro Vespignani fizikust nagyon rossz lelkiállapotban találta. „Szinte összement néhány centit a rá nehezedő nyomás alatt”, idézte föl a jelenetet az előadásában. És egyáltalán nem csodálkozik olasz származású kollégája akkori kétségbeesésén.
A világjárványt ugyanis, számításaik szerint, januárban lehetett volna „megfogni”. Februárban már késő volt.
„Ebből nagy baj lesz, Laci, ha nem csinálunk semmit”, mondta Barabásinak kollégája a találkozásukkor.
D. Tóth Kriszta beszámolója teljes terjedelmében a wmn.hu-n érthető el.
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >Felgyorsult a kéknyelv-betegség terjedése Hollandiában
Hollandiában megugrott a kérődző állatokat megtámadó kéknyelv-betegség eseteinek száma –…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >