Bank of England-kormányzó: főként az élelmiszerkereskedelem miatt kell újjáépíteni az EU-hoz fűződő kereskedelmi kapcsolatokat
A Bank of England kormányzója szerint Nagy-Britanniának újjá kell építenie az Európai Unióhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatait.
Andrew Bailey a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva pénteken kijelentette: köztisztviselőként nem a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) tényéről kíván véleményt formálni, de meggyőződése szerint előnyös lenne a brit gazdaság számára, ha fel lehetne számolni azokat a károkat, amelyek az EU-val folytatott kereskedelemben keletkeztek a Brexit miatt.
A brit jegybank vezetője hangsúlyozta, hogy a kilépés óta eltelt években visszaesett a kétoldalú áruforgalom az Európai Unió és Nagy-Britannia között, és ezért is kedvező lenne, ha a brit gazdaság nyitottabb lenne az EU-val folytatott kereskedelem szempontjából. Bailey szerint ez azért is fontos lenne, mivel a Brexit ellenére változatlanul az EU Nagy-Britannia legnagyobb kereskedelmi partnere.
A jegybanki kormányzó által említett visszaesés jelentős részben az élelmiszerkereskedelmet érinti.
A brit Élelmiszer- és Italszövetség (Food and Drink Federation, FDF) legfrissebb adatai szerint az EU-piacra irányuló brit élelmiszerexport mennyisége tavaly 6,37 millió tonna volt, 34 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben, a brit EU-tagság megszűnése előtti utolsó teljes évben.
A Bank of England kormányzója korábban is kifejezésre juttatta azt véleményét, hogy Nagy-Britanniának újjá kell építenie kereskedelmi kapcsolatait az EU-val.
Az egyik legnagyobb feltűnést keltő ilyen nyilatkozata a londoni pénzügyi szolgáltatási központ, a City polgármesteri hivatalának (Mansion House) hagyományos éves üzleti gáláján hangzott el.
Andrew Bailey azon a rendezvényen is úgy fogalmazott, hogy közhivatalnoki minőségében nem foglalhat állást a Brexit puszta tényéről, de meg kell állapítani, hogy az Európai Unióhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatok megváltozása megterhelte a brit gazdaság potenciális teljesítményét, és emiatt keresni kell az EU-val fenntartott kapcsolatrendszer újjáépítését szolgáló lehetőségeket.
A Brexit negatív gazdasági következményeire több elemzőműhely is felhívta a figyelmet.
A brit kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő szervezet (Office for Budget Responsibility, OBR) számításai szerint a brit hazai össztermék (GDP) a Brexit miatt hosszú távon hozzávetőleg 4 százalékkal lesz alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a brit gazdaság az EU tagjaként ebben az időtávlatban előállíthatott volna.
A Cambridge-i Egyetem gazdaságkutató intézete, a Cambridge Econometrics legutóbbi átfogó elemzése szerint az előállított bruttó hozzáadottérték-tartalom mércéjével mérve a brit gazdaság teljesítménye már 2023-ban 6 százalékkal kisebb volt, 2035-ben pedig 10,1 százalékkal alacsonyabb lesz annál a szintnél, amelyet e két időpontig Nagy-Britannia elérhetett volna, ha nem lép ki az EU-ból.
Kapcsolódó cikkeink
Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >