Balogh Petya: „Az unalom rémít meg a legjobban

Folytatódik a Trade magazin Business Podcastja, a Future Talks Krizsó Szilviával

– Startupper vagy, speaker, cápa, mentor…

– Egész életemben startupokat építhettem. A 90-es években mustársárga zakóban és nagy mobiltelefonnal mászkáltam, és azt hittem, hogy vállalkozó vagyok. Aztán lett egy sikeres startupom, aminek a tapasztalataiból és a nyereségéből elkezdtem mások cégébe befektetni. Hamar rájöttem, hogy a cégemnél sokkal értékesebb a tudásom és a tapasztalatom, s így született az ötlet, hogy mentor legyek, mert sokkal többet segítek, ha beszélgetek a cégvezetőkkel, mint ha pénzt adok nekik.

– Emellett angyalbefektető is vagy.

– Ez egy aranyos név, van egy másik elnevezés is rá: balek.

Balogh Petya mentor, angyalbefektető

– Azért a balek nem keres jó pénzeket…

– Egy magyar befektető dilemmája mindig az, hogy egy hazai startup sikersztori, amire az angol azt mondja, hogy overnight success, nálunk 10-15 évbe telik.

– Máshol máshogy van?

– Amerikában 3,5 év egy startupnak a megalapítástól az eladásáig eltelő idő. Angliában 4-4,5 év, Nyugat-Európában 5-7 év. Nálunk viszont 10-15, mert ennyivel vagyunk lemaradva a vállalkozói kultúrával. Magyarországon egy vállalkozó első 5-10 éve arról szól, hogy annyi tapasztalatot gyűjtsön és annyit tanuljon, amennyivel már ott tud tartani, mint egy pályakezdő amerikai vállalkozó…

– Ez miért van így?

– Nagyon nagy szerepe van ebben a magyar társadalomnak, ami még mindig nem emésztette meg ezt a vállalkozós dolgot… 33 éve lehet vállalkozni, de még csak most kezdjük elfogadni, hogy a vállalkozó nem adócsaló gazember, hanem olyasvalaki, aki építi az országot és nem széthordja.

– Tehát akkor ki kellene költöznöd külföldre, ha nem akarnál 10-15 évet várni?

– Van oka annak, hogy itt akarunk befektetni. A feleségemmel pár éve úgy döntöttünk, hogy nyugdíjba megyünk. Felálltunk a munkahelyünkről, megterveztük egy excelben, hogy mivel fog telni az időnk. Ez nem működött egy hétnél tovább, én nagyon meguntam. Elkezdtünk startupokkal beszélgetni, és megfogalmaztuk, hogy jó lenne maradni az országban. Feltettük a kérdést, hogy vajon tehetünk-e mi, kis porszemek valamit azért, hogy itt jobb legyen? Megfogalmaztuk, hogy mi azzal tudjuk élhetőbbé tenni az országot, ha lesz több sikeres startup, jó vállalkozó, mert ők egy kis buborékot képeznek, a magyar rögvalóságtól eltérő kultúrát képviselnek. Ez lett a küldetésünk, s azóta ez hajt minket.

„Itthon akarok befektetni”

– A te definíciód szerint mi a különbség egy startup és egy induló vállalkozás között?

– A legnagyobb különbség abban van, hogy egy vállalkozásnak épelméjű döntéseket kell hoznia, a startupok pedig azok, akiknél viszonylag kis tőkeigénnyel nagyon nagy cégérték képződhet, és amely nagyon durván tud növekedni exponenciális pályán. Egy startup egy vállalkozással szemben úgy tud megsokszorozódni, hogy nem kell ugyanannyival növelnie a költségét. Ezek olyan cégek, amelyeknek hihetetlen nagy a potenciáljuk, de egyben kockázatosak is. E kettősség miatt nem tudnak lassan finanszírozgatni és saját lábon elindulni. Ekkor jön az angyalbefektető, aki nagyot kockáztat, mert jó eséllyel csődbe megy a cég, de ha mégsem, akkor lehet, hogy megszázszorozza a befektetett pénzt.

– Ezek szerint ti hajlandók vagytok nagy kockázatot vállalni…

– Én szeretem a kockázatot.

– Mi benne a jó?

– Az, hogy történik valami izgalmas. Engem az unalom rémít meg a legjobban: hogy ugyanolyan lesz a holnap, mint a tegnap. Az vonz, hogy lehet, hogy valami jó dolgot tudunk csinálni. És azt szeretném, hogy több olyan cég legyen, ami valami világszínvonalút hoz létre.

– Hogy tudod előre felmérni, hogy melyik cégben mennyi a potenciál?

– Egyrészt vannak olyan szektorok, amelyeket egy kicsit már ismerek, és emiatt ott bátrabb vagyok. Közhely, de a korai szakaszban igazából csak az embert tudom nézni. Ha az illető jól látja a világot, megvan benne a szakmai alázat a valóság iránt, és képes tanulni és fejlődni, sokkal nagyobb eséllyel adok neki pénzt. Egy jó alapítónak lehet rossz ötlete, de rá fog jönni hamar, hogy az rossz, és talál helyette egy jót. Ezzel szemben egy rossz cégvezetőnek hiába van jó ötlete, el fogja szúrni a megvalósítást. Az első ötletről szinte mindig kiderül, hogy baromság volt, nincs jó ötlet cégkezdéshez, el kell kezdeni, és menet közben megszületnek a jó gondolatok.

– Melyek azok az irányok, ahol azt látod, hogy érdemes innovációkat létrehozni, mert abból siker lehet és igény is lesz rá?

– Nagyon hiszek az oktatástechnológiában, és abban, hogy az oktatásnak át kell alakulnia a digitalizáció által. Abban, hogy a gyerekek nem táblánál, krétával felelnek majd régvolt háborúk dátumaiból. Nagyon sok ilyen befektetésem van. Aztán ott a HR-technológia, ami cégek csapatépítéséhez kapcsolódik. Ez még le van maradva, s a jogi technológiák is csak most kezdenek beérni. Mindenevő vagyok, s azt keresem, miben van érdekesség, és miből tudok tanulni.

– Mentorként mit várnak tőled a cégek?

– Ahhoz a témához, amiben egy cég mozog, szinte soha nem kell hozzászólnom, mert viszonylag hamar sokkal jobbak lesznek a saját témájukban, mint én. Viszont ugyanazok a bajok mindenhol előjönnek: hogyan építsünk szervezetet, csapatot, hogyan alakítsunk ki folyamatokat, stratégiákat, mi alapján válasszunk ügyfelet, hogyan lépjünk ki a piacra… ezekben az elakadásokban tudok segíteni. Fontos hangsúlyozni, hogy egy cég és a vezetője mindig együtt fejlődik. Ahogy épül egy cég, úgy jut el különféle akadályokhoz, amelyek mindig emberi elakadások. És ilyenkor segítek. Egyszerre 10-15 mentorálttal dolgozom, kéthetente beszélünk. A tudás nagyon különleges anyag: ha adok belőle, utána nekem is több lesz.

– Hogyan születnek az ötleteid?

– Szerintem az ötlet kicsit túlértékelt fogalom. Az történik, hogy van egy ötletem, amin belelkesedek, és ennek mentén létrehozok valamit, azt kiviszem a piacra, és megnézem, mi történik, ki kíváncsi rá. Ebből levonom a következtetéseket, amiből újabb ötletek születnek, amiket megint kiviszek a piacra… Folyamatosan valami újat próbálok ki, és abból tanulok. Mindegy, mi volt az első ötlet, a kérdés, hogy tanulok-e belőle. Ha igen, az előre fog vinni, mert egyre jobb és hatékonyabb lesz, amit csinálok.

– A honlapodon felsorolsz hét olyan témát, amelyről szívesen beszélsz. Az egyik ilyen a hibázás kultúrája, ami azért érdekes, mert úgy szocializálódtunk, hogy hibázni nem szabad.

– Amikor kipróbálok valami újat, nem vagyok benne biztos, hogy mi lesz az eredménye. És azt is látni kell, hogy az esetek nagy részében nem fog sikerülni, amit megálmodtam. De a kudarcból is tudok tanulni. Mindenből, amit kipróbálok, vagy nyereségem lesz, vagy tanulságom. Ha az utóbbi, akkor a következő lépésem már eggyel jobb lesz. Ha félek a hibázástól, a legegyszerűbb út az, hogy nem is kísérletezek. Viszont így nem jutok messzire. És kicsit fejlesztenünk kell ezt a nagyon rossz viszonyunkat a hibázással. Nevezzünk be egy tehetségkutató versenyre olyan témában, amihez semmi tehetségünk! Ha kiállunk a színpadra és leégünk, azt hihetnénk, hogy bele fogunk halni. De aztán rádöbbenünk, hogy semmi nem történt. Nem haltunk bele. Viszont valamit megtanultunk belőle: hogy nagyon fontos elfogadnunk azt a tényt, hogy a legtöbb hibának nincs valós hatása. //