Magazin: Balogh Levente: A jó vállalkozó nem menedzser, hanem stratéga

– Nemrégiben új termékkel jelentkeztél a piacon. Hogy jött az ötlet, hogy a már széles körben fogyasztott ásványvizedet immár mindenféle kozmetikai termékekbe is beletegyétek?

Balogh Levente
a Szentkirályi Magyarország
elnöke, üzletember

– Én hiszek a kiváló minőségű ásványvíz fogyasztásában minden szempontból. Az emberi szervezetnek ez a legjobb. Nagyon nagy sikere van, immár 20-30 év alatt stabil piacvezető pozíciót szerzett, és most már Közép-Európában is kellőképpen ismert és elismert brand. Már régóta gondolkodtam azon, hogyan lehet a jótékony hatását nem csak belsőleg, de külső hidratálásra is használni. Ha ez egy ellenőrzött minőségű termék, amelyből akár 3-4 liter nyugodtan fogyasztható naponta, akkor az eredmény csak fantasztikus lehet. Egyébiránt hiánypótló a termék, mert termálvíz felhasználásával készült már kozmetikai termék, de ásványvíz felhasználásával még nem.

– Tényleg hiánypótlónak gondolod?

– Igen, főleg azért, mert ásványvíz felhasználásával készült kozmetikai termék nem nagyon van – én egyetlenegyről tudok Európában. A természetes ásványvíz az a kémiai összetételű és tisztaságú – ahogy apukám mondta, az utolsó olyan – csomagolt élelmiszer, amely mindenféle adalékanyag nélkül kerül vissza az emberi szervezetbe. Azt szokták mondani, hogy az ásványvíz – a gyógyvizekkel szemben – nem gyógyít, hanem olyan termék, amelyből, ha sokat fogyaszt valaki, akkor nem betegszik meg tőle.

– Nem tudom nem észrevenni, hogy minden veled folytatott beszélgetésben szóba hozod apukádat. Ő már nagyon-nagyon régen nincs itt, de ezek szerint minden áldott nap eszedbe jut valami miatt.

– Képzeld, én rendszeresen vele álmodok. A mentorom volt, és egész életemben felnéztem rá azért, amit létrehozott. Sajnos nem érhette meg, hogy megkapja a neki kijáró szakmai elismerést. Szóval olyannyira szoktam vele álmodni, hogy beszélgetek vele, és tanácsot ad mind a munkámat, mind a magánéletemet illetően. Másnap reggel felkelve pedig olyan érzésem van, mintha tegnap beszélgettem volna vele.

– Mesélted, hogy ahhoz, hogy a Szentkirályi azzá tudjon nőni, ami, anno be kellett volna ruháznod egy elképesztően drága gépbe, de nem volt rá pénzed. Egy német céget viszont meg lehetett arról győzni, hogy neked szükséged van erre a gépre. És most azt gondolom, hogy te lettél nagyon sokak számára ez a német cég, hiszen nemcsak a saját dolgaiddal foglalkozol, hanem nagyon sok cégbe beszálltál. Téged mivel tudnak meggyőzni a hozzád fordulók?

– A „cápatársaimmal” egyre inkább úgy vagyunk, hogy az ember nagyon sokat számít. Fontos persze az ötlet és a vállalkozás is, de az ember a legfőbb. Nem is mondanám, hogy beszállok, hanem mentorálok.

Nem tudom, hogy nagyon akarok-e még annál többet elérni, mint amit eddig elértem. Van még két-három olyan téma, amit elindítottam, de – ahogy mondani szoktam – most már a tanítás az, amit inkább felvállalnék. Megpróbálnám elérni azt, hogy tényleg kiváló minőségű élelmiszerek legyenek a kiskereskedelemben megfizethető áron, úgyhogy ez az egyik misszióm. A másik a tanítás.

– Szóval, a tanításra fókuszálnál, de 2-3 dolgot még útjára indítasz. Ám azon túl, hogy beszállsz mások vállalkozásába, a saját brandedet is építgeted.

– Igen, mert hitem szerint kétféle üzletember van: a pénzcsináló és az alkotó. Nekem szükségem van arra, hogy alkossak. És a jelenlegi két-három projektem sem a pénz miatt fut. 1993 óta van a Szentkirályi, 2003 óta építem a brandet, és tíz évig azt sem tudtam, hogy keresek-e vele vagy sem. Azt mondtam a gazdasági igazgatónak, hogy „én teszem a dolgom: marketingelek, befektetek. Ha baj van, akkor szóljál!”. Hál’ Istennek, nem szólt, mert mindig éreztem, meddig lehet feszíteni a húrt. Vízióm volt, és mentem azután. A víziómat maguk a fogyasztók támogatták, akiknek most szeretnék visszaadni az újonnan indított missziómmal.

– És mi az a két-három dolog, amit elkezdtél, vagy erről még nem beszélsz?

Az egyik a Vízangyal, a Szentkirályi beauty termékek, hogy a kozmetikai iparban is hasznosítsam a brandet. Épp most nyílt meg az első kozmetikai szalon, amely a tervek szerint egy 15 referenciaszalonból álló lánc része, és külföldön is debütál majd. Ez fogja hirdetni a boltokban is kapható Vízangyal termékek minőségét.

A másik misszió a kávézóláncom, a Lenoa, amely egy kis delikáttal van mixelve. Minőségi élelmiszerek gyártóit karolom fel azzal, hogy saját piacteret biztosítok nekik. Ennek is nagyon hosszú útja lesz, ahol a kommunikáció fókuszában az áll, hogy e termékeket itthon magyar emberekkel pörköljük, magyar baristákkal kísérletezzük ki a mixeket.

„A stratéga a dombtetőn álló hadvezér, a csatatéren lenn a menedzserek a tüzérek, a lovasság, a gyalogság”

– A Balogh Levente lassan egy külön, a Szentkirályiról leváló brand. Pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy önálló brandet akarnál építeni, vagy kockázati tőkebefektetőként is működnél. Mi az, ami ennyire megnyitott téged?

– Ma is sok vállalkozás keres meg azzal, hogy nem tudják meglépni azt az első nagy lépcsőfokot. Többmilliárdos nyereséget termelő cégek emberei jönnek hozzám tanácsért, amikor elérnek arra a pontra, ahová én is elértem 2015-ben. És ez a magyar kkv-k nagy problémája. Szerintem én sikerrel jártam, és ebben a továbblépésben tudok tanácsot adni.

– Neked mi kellett ahhoz, hogy meg tudd tenni ezt a nagy lépést?

– Józan ész, értelem és felfogóképesség. Fontos volt belátnom, hogy bár sokáig „kurucként tudtam menni a labancok ellen”, de egy idő után muszáj szövetségre lépnem más nagy cégekkel, emberekkel a túlélés érdekében. Magánemberként lehet, hogy jobban is járhattam volna, de a brand biztosan nem, sőt, lehet, hogy már el is tűnt volna.

– A 21. századnak amúgy is egyre inkább a szövetség, kooperáció, együttműködés a hívószava…

– Igen, és ez egy magyar embernek nagyon nehéz. Minden népcsoport összefog, kivéve a magyart. Nagyvállalkozó barátaimon látom ezt, de a legjobb barátomon is, aki egyben a fiam keresztapja lesz – üzleti szempontból egyszerűen nem tudunk együttműködni. Lehet, hogy azért, mert mindannyian azt hisszük, hogy mi vagyunk a legokosabbak.

Pedig, ahogy már rájöttem, az nem fenntartható, hogy az ügyvezető igazgató a legokosabb. Az egyébként egy magyar ügyvezetői igazgatói „betegség” is, amikor azt hiszi, hogy ő a legjobb könyvelő, a legjobb gazdaságis, a legjobb kereskedelmi szakember és a legjobb marketinges, mert elrontja az egész céget, amit felépített. Erre én rájöttem, és szépen kiszerveztem például a gazdasági feladatokat. Marketinges talán nincs jobb – viccelek –, mert például a Szentkirályi marketing nagyon jól működik, és az nekem egy kellemes érzés, hogy nem nekem kell ezt a hátamon vinni, mert vannak értelmes és széles látókörű emberek körülöttem.

– Visszatérve oda, hogy tanácsért fordulnak hozzád milliárdos vállalkozásokat működtető emberek…. Mennyiben tud az segíteni nekik a szükséges nagy lépés megtételében, hogy te fel tudtál építeni egy céget, sikeressé tetted azt, rálátsz más területek és vállalkozások anomáliáira?

– A jó vállalkozó nem menedzser, hanem stratéga, aki térben lát. Nekem egyébként is jó volt a térlátásom, elég sok szakterületen is dolgoztam, de például a Cápák között című műsor során ez még jobban kitágult. Muszáj volt képeznem magam, hiszen a négy év alatt meghallgatott 300 vállalkozás között a gyűszűkészítőtől a kombájnosig szinte mindenki megfordult.

– A stratégiaalkotás képessége szerinted fejleszthető vagy veleszületett?

– Ez örökölhető. Mindenki milliárdos akar lenni, de nem lehet mindenki az, erre születni kell. Nem lehet mindenki stratéga, de lehet nagyon jó, egy-egy részfeladatra nagyon koncentrálni tudó és azt fantasztikusan ellátó menedzser, akire a stratégának nagy szüksége van, és akiket jól meg is fizet.

– És az általad sokszor emlegetett térlátás?

– Az fejleszthető. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy háborút. A stratéga a dombtetőn álló hadvezér, a csatatéren lenn a menedzserek a tüzérek, a lovasság, a gyalogság. A stratéga fentről látja a helyzetet, a csapatmozgásokat, és tudja, mit kell tenni, idővel, ahogy egyre több a tapasztalata, fejlődnek a képességei, előbb csatát nyer, később háborút, majd hadjáratot. Ha lemenne maga is a csatatérre, és ott elesne, akkor vége volt mindennek.

– Ha 10-15 év múlva beszélgetnénk, mit mondanál, hol tartanál?

– Akkor már csak tanító leszek, a tudásomat adom át fiataloknak. Ingyen, és ezért soha nem is fogok diákoktól pénzt kérni. //