Balatoni Turizmus Szövetség: nem zárt be a Balaton augusztus 20. után
Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus 20. után még mindig sok a vendég és rengeteg a program – írta a Balatoni Turizmus Szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Azt írták: a következő hetekben még nagyon is élvezhetők a nyári szolgáltatások, sőt az időjárás függvényében a későbbi őszi hónapok sem vesznek el.
Jelezték: évek óta egyre több szolgáltató kapcsolódik a négyévszakos Balaton kampányhoz és tartanak nyitva egész évben. A túrázókat, kerékpározókat régóta nem kell meggyőzni arról, hogy kora tavasztól késő őszig érdemes ellátogatni a tó környékére. Tavaszindító gasztronómiai fesztiválok, télen pedig adventi vásárok, hangulatos jégpályák várják az ide érkező vendégeket.
Idézték Fekete Tamást, a szövetség elnökét, aki arról beszélt: 2025-ben is jó nyári időszakot zárt a Balaton, a vendégszám és a vendégéjszakák továbbra is emelkedő tendenciát mutatnak.
Hozzátette: amíg jó idő van, addig teltház lesz a strandokon is, és ha mindben jól megy, idén is átlépi majd az éves vendégéjszakák száma a kilencmilliót ebben a régióban.
A szövetség elnöke szerint a következő években az árérzékenység, a szolgáltatások minősége, illetve a kerékpáros és egyéb aktív tevékenységek lehetőségeinek fejlesztése lesz meghatározó a régió versenyképességében.
A látogatók ma már tudatosabban költik el a pénzüket, megválogatják, hová mennek, és milyen élményt kapnak a pénzükért. Ez arra ösztönzi a helyi vállalkozásokat, hogy jobb, személyre szabottabb és fenntarthatóbb szolgáltatásokat nyújtsanak – tette hozzá Fekete Tamás.
A tavaszi, őszi hónapok programjai, a gasztronómiai rendezvények, valamint az aktív turizmus fejlődése mind azt mutatják, hogy a tó térsége képes négyévszakos desztinációként működni, ezt bizonyítja az is, hogy idén 17. alkalommal szervezik meg a Nyitott Balaton akciót – ismertette Fekete Tamás.
A programok közül kiemelte a hétvégén rendezett magyar MotoGP-futamot Balatonfőkajáron, a szintén a hétvégéig tartó Balatonalmádi Bor- és Gasztrofesztivált, valamint a szeptember 5-8. közti siófoki V. Balatoni Nemzetközi Folklórfesztivált.
Kapcsolódó cikkeink
2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >Balatoni turizmus: telt házak és növekvő bevételek cáfolják a visszaesésről szóló állításokat
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint évről évre…
Tovább olvasom >Luxusnyaralások: ezek a világ legdrágább úti céljai
A turizmus felső szegmensében továbbra is erős a kereslet az…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >