Balatoni Turizmus Szövetség: 1500 szolgáltató várja vendégeit az október 23-i hosszú hétvégén
Több tízezer ember indul az október 23-i hosszú hétvégén „miniszabadságra”, ami érezhetően felpezsdíti a Balaton körüli turizmust. A vendégeket csaknem 1500 szolgáltató várja a régióban, ami jól mutatja, hogy a Balaton egyre inkább négyévszakos turisztikai célponttá válik – jelezte szerdán kiadott felmérésében a a Balatoni Turizmus Szövetség.
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint már nemcsak a nyári hónapokban érdemes a Balatonra eljönni. „Az is feltölthet bennünket, ha egy könnyű séta, túrázás után beülünk egy remek ebédre, fagyira valahová, nem beszélve az ilyenkor is nyitva tartó borászatokról, ahol érdemes a szüret utáni újbort is megkóstolni.” -mondta.
A térségben nyitva tartó több mint 1500 szolgáltató jelentős foglalkoztatottságot és stabilitást biztosít a helyi gazdaságnak. Az aktív turizmust pedig az olyan kezdeményezések támogatják, mint a BalatonBike365, amely immár 1200 kilométernyi kerékpárúton – köztük új kelet-balatoni szakaszokon – várja a kikapcsolódni vágyókat. Ezzel párhuzamosan a térség már szerdától több jelentős programnak is otthont ad, amelyek tovább növelik a vendégforgalmat és az idegenforgalmi költést – mind a szálláshelyeken, mind a vendéglátásban. Ezek között példakén említette a szövetég a csütörtök-pénteken Szigligeten tartandó Süllőfesztivált, a szerdától vasárnapig Siófokon megrendezett Kálmán Imre Emléknapokat és a most először sorra kerülő balatonlellei egyhetes Őszvarázs programsorozatot.
Kapcsolódó cikkeink
Előfizetéses szolgáltatását szünteti meg a Ryanair
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Javuló konjunktúra a turizmusban – stabilizálódik a szolgáltatói bizalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Balaton-szövetség: a rövid időre a Balatonhoz látogatók komplex élményeket keresnek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
ÉKM: a főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára – új szabályozás vidéki települések teherforgalommal szembeni védelméért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Januárig tart a Karácsonyi Szeretetlakoma akciósorozat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



