BalatonBike365: rekordforgalom a balatoni bringás turizmusban
Három éve működik Magyarország eddigi legnagyobb kerékpáros turisztikai projektje, a BalatonBike365 (BB365), amelynek számai folyamatos bővülést mutatnak. Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője szerint 2025-ben minden fronton növekedés tapasztalható – írja a Turizmus.com.
Az automata forgalomszámlálók adatai alapján Balatonszárszón január–augusztus között több mint 143 ezer kerékpárost regisztráltak, ami 5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest, és akár a 170 ezres éves forgalom elérését is vetíti előre. Örvényesnél 114 ezer áthaladót mértek, ami 13 százalékos növekedés a 2023-as szinthez képest. A parttól távolabbi szakaszokon is dinamikus a forgalom: Gyenesdiáson például 18 százalékkal nőtt a kerékpárosok száma.
A BAHART komp- és hajójáratain szintén erősödött a biciklis jelenlét: a nyári hónapokban a kompokon 14, a személyhajókon 23 százalékkal több kerékpár utazott, mint tavaly.
A kölcsönzések száma látványosan emelkedett: 2025 első nyolc hónapjában 16 500 vendég bérelt kerékpárt, 25 százalékkal többen, mint egy évvel korábban, és 81 százalékkal többen, mint 2023-ban. A növekedés motorja az e-bike, amelyet a nyári hónapokban a bérlők 70 százaléka választott. Az eredetileg 530 darabos flotta mostanra 1000 kerékpárra bővült, és az év végéig további 100 érkezik.
A számok jól mutatják: a BB365 nemcsak a Balatoni Bringakörút forgalmát erősíti, hanem a térség rejtettebb útvonalait és a vízi közlekedést is bekapcsolja a bringás turizmus vérkeringésébe.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: augusztusban a vendégek száma 5,2, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: augusztusban újabb rekordot döntött a hazai turizmus, közel 2,8 millió vendég 7,3 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Utazási trendek az őszi szünetben: a magyarok a tengerparton hosszabbítják meg a nyarat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvannak az Év Kereskedője 2025 nyertesek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Soha nem látott magasságban a tejárak Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a vendégek száma 5,2, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >