Balaton: kemping helyett wellness

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 10. 27. 10:49

Az idei év első nyolc hónapjában 916 ezer vendéget fogadtak a balatoni szálláshelyek, ez 5,4 százalékkal maradt el a tavalyi év hasonló időszakától – derül ki a KSH által közölt Statisztikai Tükörből. Az idei szezon jellemzője volt a wellness szállodák további térnyerése, és a kempingek forgalmának átlagon felüli csökkenése.

A vendégkör háromnegyedét kitevő hazai vendégek száma 5-, a külföldieké 6,4 százalékkal csökkent. Az üdülőkörzet szálláshelyein regisztrált 3 millió 217 ezer vendégéjszaka 7,8 százalékkal maradt el a tavalyitól. Ezen belül a belföldi vendégéjszakák száma 7,6-, a külföldieké 8,1 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az eltöltött vendégéjszakák több mint hattizede a szállodákban – elsősorban a három-, és négycsillagos kategóriájú szálláshelyeken – jelentkezett. Kiemelkedő forgalmat bonyolítottak a wellness szállodák: vendégéjszakáik száma a tó zalai partszakaszán 67 százalékkal nőtt, a veszprémi partszakaszon pedig a tavalyi kétszeresére emelkedett. Ezzel szemben 8 százalékkal csökkent a balatoni gyógyszállodák forgalma. Az ifjúsági szállókon és a panziókban egytizedével, a kempingekben csaknem ötödével kevesebb éjszakát vettek igénybe a vendégek, mint 2009 első nyolc hónapjában.

A Balaton térségét felkereső 242 ezer külföldi vendég közül legtöbben Németországból érkeztek (81 ezer fő), de számuk és eltöltött vendégéjszakáik száma 15 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.  Négytizedével nőtt az orosz és nyolctizedével az ukrán vendéglétszám. Az Ázsiából (legnagyobb arányban Kínából) érkezőké egynegyedével meghaladta a tavalyit.

A vendégek az egy évvel korábbinál rövidebb időt töltöttek el a balatoni szálláshelyeken: a belföldiek átlagosan 3, míg a határainkon túlról érkezők 5 éjszakát. A német és orosz vendégek megközelítőleg egy hétre foglaltak szállást, az osztrákok viszont kevesebb, mint négy éjszakára maradtak. A tartózkodási idő a zalai partszakaszon volt a leghosszabb: a külföldiek átlagosan 5,4, a belföldiek 3,2 éjszakát töltöttek a szálláshelyeken.

2010. augusztus végéig a balatoni szálláshelyek összesen 14,9 milliárd forint bruttó szállásdíj-bevételt értek el, ami folyó áron 12 százalékkal kevesebb az előző évinél, és az országos szállásdíj-bevételek 17 százalékát tette ki. A bevételek nyolctizedét a szállodák realizálták, amelyből a gyógy- és wellness szállodák részesedtek a legnagyobb arányban (mindkét típus egyaránt 35 százalékkal).

Az üdülőkörzet szállodái az első nyolc hónap átlagát tekintve 46 százalékos szobakihasználtsággal működtek, ami valamelyest magasabb volt, mint az országos kihasználtsági arány. A szállástípuson belül a gyógyszállodák érték el a legnagyobb, (az országos átlagot ugyancsak meghaladó) 64 százalékos foglaltságot  – írja az mfor.hu.

Kapcsolódó cikkeink