Bajban van a Temu és a Shein
A vietnami kormány határidőt szabott a Shein és Temu online kiskereskedők számára, hogy regisztráljanak a helyi hatóságoknál – ellenkező esetben blokkolással néznek szembe – írja a Reuters nyomán a Pénzcentrum.
A kínai platformok november végéig kötelesek benyújtani engedélykérelmüket, ellenkező esetben internetes domainjeiket és alkalmazásaikat elérhetetlenné tehetik az országban. A döntés hátterében a vietnami piac védelme és a hamisított termékek értékesítése miatti aggodalmak állnak. Nguyen Hoang Long, a kereskedelmi miniszterhelyettes egy kormányülésen közölte, hogy a hatóságok technikai intézkedéseket vezethetnek be, ha a platformok nem felelnek meg az előírásoknak.
A vietnami e-kereskedelmi piac idén 18%-kal bővült, és 22 milliárd dolláros értékkel a régió harmadik legnagyobb piaca Indonézia és Thaiföld után. A Shein két éve működik az országban, míg a PDD Holdings tulajdonában lévő Temu a múlt hónapban jelent meg. A Shein közleményben reagált, hangsúlyozva elkötelezettségét a vietnami törvények betartása iránt, valamint a hatóságokkal való együttműködési szándékát.
Vietnam jelenleg adókedvezményt nyújt az 1 millió dong (kb. 15 ezer forint) alatti importált termékekre, amelyek mentesülnek az áfa-fizetés alól. A pénzügyminisztérium azonban fontolgatja ennek megszüntetését, mivel a kedvezményes áruk nagy része e-kereskedelmi platformokon keresztül érkezik az országba. A Shein és Temu világszerte szembesül hasonló szigorításokkal: Indonézia például a közelmúltban kérte az Apple-t és a Google-t, hogy távolítsák el a Temu alkalmazását, védve a helyi kereskedőket az ultraolcsó kínai termékektől.
Kapcsolódó cikkeink
A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >120 millió online rendelés 2025-ben, 8%-os hazai és 22%-os import növekedés: itt a legátfogóbb hazai kutatás az e-kereskedelemről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bővíti a Temu európai logisztikai hálózatát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Magyar Élelmiszerbank 44 000 élelmiszercsomagot állít össze az ALDI első adventi vásárának bevételéből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
