Bajban van a szlovák állattenyésztés
A mezőgazdaság termelési értéke északi szomszédunknál a legutóbbi 20 év alatt folyamatosan, összesen 12 százalékkal csökkent – írja a Slovenské Noviny hírportál, Milan Semancsikra, a Szlovák Mezőgazdasági Kamara elnökére hivatkozva. Ezen belül az állattenyésztés éves termelési értéke 34 százalékkal esett vissza, miközben a növénytermesztésé 20 százalékkal nőtt – olvasható az agroinform.com-on..
Mindez azért történhetett így, mert bár Szlovákia megfelelő termelési potenciállal rendelkezik, de nem tudja azt kihasználni. Ennek eredményeként a mezőgazdasági termékek külkereskedelmi mérlege az elmúlt évben, szlovák szempontból 1,1 milliárd eurós negatív szaldót mutatott. Ennek a mérlegnek utoljára 2001-ben volt pozitív szaldója.
Az utóbbi 20 év alatt erősen leapadt az ország állatállománya, aminek következtében tömegével szűntek meg a vidéki munkahelyek. Ezért sürgősen megfelelő lépéseket kell tenni annak bizonyítására, hogy Szlovákia mérsékelt övi agrártermékekből nem szorul importra, ha ezt teljesíteni tudtuk a múltban, akkor a jövőben is tudnunk kell – hangsúlyozta az elnök.
A legnagyobb problémát a mezőgazdaság két fő alágazata közötti egyensúly felborulása jelenti, nevezetesen a növénytermesztés az állattenyésztés kárára növekszik. 1990-ben Szlovákia 3,6 millió tonna gabonát termelt, amelyből takarmányozásra közel 3 millió tonnát használt. Mára az éves gabonatermés 4,7 m tonnára növekedett, aminek tulajdonképpen örülni kellene, a lecsökkent állatállomány azonban csak 600 ezer tonnát képes elfogyasztani. A megmaradó felesleget pedig – tengeri kikötő hiányában – nagyon nehéz megfelelő nyereséggel exportra értékesíteni.
A szlovák mezőgazdaság fő problémája tehát kísértetiesen hasonlít a magyarországira, eredményre vezethetne a megoldási lehetőségeket közösen keresése. (agroinform.com)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: újabb segítséget kapott a sertéságazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: Magyarország kezdeményezésére újabb uniós forrás segíti a tavalyi aszály által sújtott gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar fiókteleppel jön a Revolut, drágulnak az utalások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EWG-jelentés: a spenót vezeti a „Szennyezett Tizenkettőt”, a „Tiszta Tizenöt” élén az ananász áll
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vegán reggelire látta vendégül munkatársait a Lidl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


