Bács-Kiskunban is a gazdák szolgálatában a kamara
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara április 4-én nyitotta meg Kecskeméten megújult Bács-Kiskun megyei igazgatóságát. A megyében mintegy negyvenezer tagja van a kamarának – munkájukhoz, fejlesztéseikhez, ügyintézésükhöz értékes segítséget nyújt a köztestület.
A magyar agrárium fokozódó jelentőségét jól mutatja, hogy 2010 óta másfélszeresére nőtt a kibocsátása, és hasonló mértékben bővült az agrárexport. A mezőgazdaságban, élelmiszeriparban pedig több mint hetvenezer új munkahely jött létre, valamint – ami hosszú távon is nagyon fontos – sikerült magyar kézben tartani a termőföldeket.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) agrár- és élelmiszergazdaság szereplőit támogató hálózata minden téren igyekszik segíteni a NAK közel négyszázezer fős tagságát tevékenységében, fejlesztéseiben, bürokratikus terheinek enyhítésében. A Kamarának Bács-Kiskun megyében mintegy negyvenezer tagja van, ami nagyon jelentős szám, a megye komoly szerepet tölt be az agráriumban. Ennek megfelelően a megye 119 településének szinte mindegyikében, 117-ben tart ügyfélfogadást a Bács-Kiskunban dolgozó hatvan kamarai falugazdász. Egyebek közt ingyenesen végzik az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézést – ezzel eddig közel egymilliárd forintot spórolva meg az ország gazdálkodóinak. A falugazdászok tavaly csak a megyében 24 ezer őstermelői ügyben jártak el. Emellett kedvező agrárbiztosításokat közvetítenek, a tagság igényei alapján kidolgozott telekommunikációs szolgáltatást kínálnak. Továbbá tájékoztatják a gazdálkodókat a számukra megfelelő agrártámogatásokról, valamint segítik őket azok lehívásában. Sokat mondó adat, hogy rendre az egységes kérelmek nagy többségét a falugazdászok segítik benyújtani, és idén sem lesz ez másképp. 2017-ben összesen több mint 22 ezer területalapú támogatási igényt adtak be a megyében, ebből 14 ezret a kamarai falugazdászok.
Egy nemrég készült reprezentatív felmérésen a NAK tagjaink nagy többsége kedvezően nyilatkozott a Kamara legtöbb tevékenységéről és annak hasznosságáról, a kollégák felkészültségéről, segítőkészségéről. A NAK azért, hogy ügyfeleit minél kulturáltabb körülmények közt, és komplex szolgáltatásokkal tudja fogadni, 2016 végén szolgáltatói hálózat kialakításába kezdett. A Kamara az ország több pontján hozott már létre NAK Szolgáltató Központokat, eddig összesen nyolcat – köztük Bács-Kiskun megyében is egyet, Kalocsán. A kecskeméti igazgatósági épület megújítása is ebbe a sorba tartozik, a falugazdászok, referensek immáron itt is modern környezetben fogadhatják a térség gazdálkodóit, cégeit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új helyszínen várja az érdeklődőket a Nébih Farm
Decembertől megnyitotta kapuját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megújult Nébih Farm,…
Tovább olvasom >Tájékoztatót adott ki az ENAR adatok támogatáspolitikai felhasználásról az Agrárminisztérium
Az uniós forrásból finanszírozott állatalapú támogatások esetében elvárás az állatok…
Tovább olvasom >Magyar sertéshúsból készült ételek kerüljenek az ünnepi asztalra!
Nem csak a halas ételek kerülnek középpontba az ünnepi időszakban,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >