Azonnali járulékcsökkentést szorgalmaz a VOSZ
Azonnal meg kell kezdeni a munkához kapcsolódó vállalkozói adóterhek érdemi csökkentését a gazdasági növekedést leginkább segítő szektorokban, az iparban és a mezőgazdaságban – közölte a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hétfőn az MTI-vel.
A VOSZ szerint az így stabilizálódó növekedés lehetőséget teremt az adó- és járulékterhek további, általános csökkentéséhez, amely hosszú távon elengedhetetlen az ország versenyképességének javításához.
A munkaadói érdekvédelmi szövetség javasolja továbbá a túlduzzasztott állami bürokrácia egyszerűsítését, amelynek első lépése a közszféra alkalmazotti létszámának érdemi csökkentése. Úgy vélik, az állami szervezeteknél dolgozó több százezer jól képzett munkavállalót – megfelelő átképzési programmal – át kell irányítani az üzleti szférába.
A külföldről érkező munkavállalók foglalkoztatása is indokolt az üzleti szférában tapasztalható munkaerő-hiány mérséklésére, részlegesen és átmeneti jelleggel – írják. Az erre vonatkozó – piaci szereplők igényeinek megfelelő – szabályok kidolgozása kormányzati feladat – áll a közleményben.
Közfoglalkoztatást a VOSZ szerint kizárólag piacképes, kereslet-vezérelt képzéssel párosítva indokolt indítani, mert a jelenlegi rendszerbe kerülő alacsony képzettségű munkavállalóknak szinte alig van lehetőségük visszakerülni a nyílt munkaerő-piacra.
Szorgalmazzák a közfoglalkoztatási bér és a havi legkisebb munkabér közti különbség jelentős növelését is, mert a mai szisztémában megjelenő nettó jövedelemkülönbség nem ösztönzi a közfoglalkoztatásban résztvevőket a nyílt munkaerő-piacra történő kilépésre.
A VOSZ szerint kormányzati eszközökkel kell segíteni az atipikus foglalkoztatás – részmunkaidő, távmunka és munkaerő-kölcsönzési rendszer – gyorsabb terjedését, és rendezni kell a legnagyobb foglalkoztató szektorban, a bolti kiskereskedelemben dolgozók vasárnapi munkavégzésére és javadalmazására vonatkozó – vasárnapi pótlék – szabályait is – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mélyben a VOSZ Barométer, de a kilátások biztatók
A két éve elindított VOSZ Barométer fő mutatója 2024 utolsó…
Tovább olvasom >A vendégmunkások tényleg elveszik a magyarok munkahelyeit?
Nem, éppen ellenkezőleg: a piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy a…
Tovább olvasom >Mélyben a VOSZ Barométer, de a kilátások biztatók
Rekord alacsony szintre csökkent a két éve elindított VOSZ Barométer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >