Azonnali fizetés – később
2020. március 2-ára halasztotta el az azonnali fizetési rendszer indulását az MNB annak érdekében, hogy az azonnali fizetés a lehető legmagasabb ügyfélélmény mellett legyen elérhető az indulás pillanatában. Az MNB az innováció katalizátoraként ajánlásokkal, szabványokkal segíti addig is a piaci fejlesztéseket, az új szereplők piacra lépését.
Bartha Lajost, a MNB pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója a finetechzone.hu honlapnak elmondta, hogy az MNB az országos projekt vezetőjeként folyamatosan monitorozta a piaci szereplők fejlesztési projektjeinek előrehaladását, és úgy látta, hogy több piaci szereplő esetében jelentős elmaradás tapasztalható az eredeti ütemtervhez képest. Ez pedig azt jelentette volna, hogy bizonyos pénzforgalmi szolgáltatók ügyfelei esetében valós kockázatként merül fel, hogy 2019. július 1-je után – a jogszabály által meghatározott tranzakciós kör vonatkozásában – nem tudnak átutalásokat indítani és fogadni. Ezen kockázatok miatt a Pénzügyi Stabilitási Tanács 2019. május 28-i ülésén úgy döntött, hogy a pénzügyi stabilitás fenntartása, az elektronikus fizetésbe vetett bizalom megőrzése és a szolgáltatással tervezett ügyfélélmény elérése érdekében az ügyfelek számára az azonnali fizetés egységesen 2020. március 2-ától lesz elérhető.
Az azonnali fizetés bevezetése egyértelműen szükséges lépés ahhoz, hogy az ország megőrizze nemzetközi versenyképességét. Az új fizetési mód hatékonyságnövelő hatású lehet a gazdaságban, és a hazai innovációt is támogatja. Egyúttal a magyar fintech cégeknek is hatalmas lehetőséget jelent.
Fontos látni azonban, emelte ki Bartha Lajos, hogy ezek a változások nem néhány hónap alatt fognak bekövetkezni, a fogyasztói fizetési szokások megváltozásához, az azonnali fizetések széles körű, mindennapi használatának elterjedéséhez ennél több idő kell. Így a szolgáltatás bevezetésének elhalasztása ebből a szempontból nem jelent majd problémát. Az MNB lényegesebbnek tartotta azt, hogy a rendszer indulásakor már a kezdeti felhasználói élmények is pozitívak legyenek, azaz megbízható működés mellett magas színvonalú szolgáltatásokat vehessenek igénybe a hazai fogyasztók és vállalatok. //
Kapcsolódó cikkeink
Válságban az édesítőszerek piaca – természetes alternatívák kerülnek előtérbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vegpreneur Awards: innovatív növényi alapú termékek megmérettetése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: az áremelkedés üteme 2026 elején mérséklődhet tartósan a jegybanki toleranciasávba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Továbbra is száguldanak az élelmiszeripari árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám jöhet az élelmiszerárakban az EPR-díjak miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >