Az ultrafeldolgozott élelmiszereket a dohánytermékekhez hasonló jelzéssel látná el a fogalmat megalkotó professzor
Carlos Monteiro professzor szerint az ultrafeldolgozott élelmiszerek hatásáról szóló tanulmányok és jelentések már nem elegendőek ahhoz, hogy az egészségre gyakorolt veszélyekre figyelmeztessenek. A ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF) kifejezést megalkotó brazil tudós szerint az ilyen termékeken a dohánytermékek csomagolásán láthatóhoz hasonló egészségügyi figyelmeztetést kellene elhelyezni.
Carlos Monteiro, a São Paulo-i Egyetem professzora a The Guardian című brit napilapnak a Brazíliában megrendezett elhízásról szóló nemzetközi kongresszus előtt azt nyilatkozta, hogy az UPF-ek hatásáról szóló tanulmányok és jelentések már nem elegendőek ahhoz, hogy felhívják a lakosság figyelmét az általuk okozott egészségügyi kockázatokra.
A szakember a dohányzás elleni kampányokhoz hasonló közegészségügyi kampányok indítását látja szükségesnek, mely kampányoknak szerinte ki kellene terjedniük az UPF-ek fogyasztásának egészségügyi veszélyeire. Úgy véli, érdemes lenne elgondolkodni az UPF-ek reklámozásának korlátozásáról, vagy éppen betiltásáról és a cigarettás dobozokon használt figyelmeztetésekhez hasonló jelzéseket kellene elhelyezni csomagolásukon.
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek definíciói különbözőek, de általánosságban elmondható, hogy olyan összetevőket tartalmaznak, amelyek az otthoni főzés során nem használatosak, például vegyi anyagokat, színezékeket és édesítőszereket, amelyek az élelmiszer megjelenésének, ízének vagy állagának javítására szolgálnak.
Rebeca Fernández, a FoodDrinkEurope iparági szövetség tudományos igazgatója úgy gondolja ugyanakkor, hogy a feldolgozott élelmiszerek fogyasztását a dohányiparral és a fosszilis tüzelőanyag-iparral egy lapon említeni felelőtlenség és félrevezető. Szerinte szükség van élelmiszerre – és szükség van feldolgozott élelmiszerekre is.
A The Guardian című lapnak adott interjújában Monteiro professzor jelezte, hogy
– Az ultrafeldolgozott élelmiszerek egyre nagyobb arányt képviselnek a globális étrendben annak ellenére, hogy számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát növelik. Az UPF-ek világszerte kiszorítják az egészségesebb, kevésbé feldolgozott élelmiszereket, és számos káros tulajdonságuk okán az étrend minőségének romlását is okozzák. Ezek az élelmiszerek együttesen az elhízás és más, táplálkozással összefüggő krónikus betegségek, például a cukorbetegség járványszerű terjedését idézik elő világszerte.
Monteiro és kollégái 15 évvel ezelőtt használták először az UPF kifejezést. Ők az élelmiszereket és italokat négy csoportba sorolják: minimálisan feldolgozott élelmiszerek, feldolgozott konyhai alapanyagok, feldolgozott élelmiszerek és ultrafeldolgozott élelmiszerek.
Just Food
Kapcsolódó cikkeink
A spanyol kormány kitiltja az ultrafeldolgozott élelmiszereket és energiaitalokat az iskolákból
A spanyol kormány kitiltja az ultrafeldolgozott élelmiszereket és energiaitalokat az…
Tovább olvasom >Áremelkedésre figyelmeztet a Mondelēz az amerikai egészségügyi reformok okán
Dirk van de Put, a Mondelēz vezérigazgatója szerint az Egyesült…
Tovább olvasom >Nagy a baj az ultrafeldolgozott élelmiszerekkel
A Harvard Egyetem több mint 30 éven át tartó kutatása…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >