Az új turisztikai ország márkát a világ turizmus napján jelentik be Budapesten
Az új turisztikai ország márkát szeptember 27-én jelentik be a világ turizmus napján, az ENSZ szakosodott szervezete Budapestet választotta a rendezvény helyszínéül – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója Sopronban sajtótájékoztatón.
Kifejtette: a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatának második körébe öt pályázat jutott tovább, emellett három szakmai szerveztet kértek fel a javaslattételre, így több lehetőségből választják ki azt az ország márkát, szlogent, amelyet Magyarország belföldi és külföldi megjelenésekor használni fog a következő 5-10 évben.
A Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint az ország márka logó- és szlogenpályázatára 122 pályázatot adtak be, ezeken 216 logó és szlogen szerepelt, a második fordulóba az öt legmagasabb pontszámot elért pályázat jutott.
Guller Zoltán hangsúlyozta, az ország turisztikai márkájának olyannak kell lennie, amellyel a magyarok alapvetően egyet tudnak érteni.
Mint fogalmazott: „nem szabad elefántcsont toronyból ország márkát alkotni, hiszen a következő 5-10 évben ezt használjuk a külföldi megjelenéskor és a belföldi turisztikai kampányokban”.
A globalizált világban komoly verseny van az országok, városok között a turistákért, befektetőkért, az exportpiacért, a munkaerő megtartásáért, egy sportesemény megrendezéséért. Egy ország márkának komoly jelentősége van, a pozitív ország márka segíteni tudja Magyarországot ebben a versenyben – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megállapodást kötött a BDPST Group és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A BDPST Group portfóliójába tartozó DOME Kft. és a Budapest…
Tovább olvasom >Lángos-luxus a Balatonnál: már 3900 forintba is kerülhet egy sajtos-tejfölös
A klasszikus balatoni lángos egykor filléres retró ételnek számított, 2025…
Tovább olvasom >A belgák 23,7 millió utazást tettek 2024-ben
A belga állampolgárok 2024-ben 23,7 millió külföldi utazást tettek, mintegy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Július végén megkezdődik a Körszálló újjáépítése
Július végén elindul a budai városkép egyik meghatározó épülete, a…
Tovább olvasom >Ha sárga a mosogatószivacsod… – A nap képe
…akkor ajánlunk egy tárolóeszközt hozzá: egészen biztos mindig vidám lesz…
Tovább olvasom >