Az új tulajdonos vélhetően túlad majd a Borsodin
Csak átmenetileg tartja meg a most megvásárolt sörportfólióját – így a Borsodi Sörgyárat is – a londoni bejegyzésű CVC kockázati tőkealap, amely korábban már lefuttatott néhány tranzakciót Magyarországon.
Az Anheuser-Busch InBev sörgyár eladja közép-európai és balkáni gyárait a CVC Capital Partners kockázati tőketársaságnak – az ügylet része a Borsodi Sörgyár is. A CVC vezetése tavalyi döntése szerint a közép-kelet-európai régió kiemelt befektetési terület, ezért léptek be ismét erre a piacra.
A kockázati társaság pénzügyi befektetőként száll be a sörgyárakba, az általa kidolgozott üzleti terv végrehajtását követően 4-6 év után – tervei szerint haszonnal – túlad a megszerzett cégeken. A majdani vevő akár a mostani eladó is lehet, az AB InBev ugyanis elővásárlási jogot tart fenn.
Feltehetően nem lesz ez másképp a Borsodi Sörgyár esetében sem. Szőke István, a CVC kelet-közép-európai vezetője szerint a Borsodit – amelyet erős sörbrandnek tartanak, Magyarországon a legerősebbnek – várhatóan 5-6 évig vezetik. A CVC célja ezzel együtt az is, hogy a nemzetközi és az erős regionális márkák – Stella Artois, Beck's, Löwenbrau, Spaten, Leffe, Hoegaarden, Staropramen – birtokában StarBev csoport néven a regionális piacon meghatározó szerepet töltsön be.
Megítélésük szerint a magyar söripar megrendült a válságban, és a kilábaláshoz szükséges lépések – közöttük a tervezett adólépések – is csak nehezítik a helyzetét, ráadásul az ország nem kifejezetten sörkultúrájú. Ennek ellenére úgy látják, hogy a legrosszabb évek már mögöttük vannak, az alkohol iparágat pedig kifejezetten érdekes befektetési területnek tartják – írja az Origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >