Az új kongresszusi központ a konferenciaturizmus balatoni fővárosává teszi Balatonfüredet
Az új kongresszusi központ a konferenciaturizmus balatoni fővárosává teszi Balatonfüredet – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mintegy tízmilliárd forintból megvalósított beruházás átadásán a tóparti városban.

Jönnek az őszi rendezvények
Gulyás Gergely kiemelte: Balatonfüred „robbanásszerűen” fejlődött a mögöttünk hagyott évtizedekben. A rendszerváltás óta nem kérdés, hogy az északi part leglátogatottabb településévé vált – mondta.
Volt azonban egy hiányosság, amelyet be kellett tölteni: egy ilyen jelentőségű városnak szüksége van egy konferenciaközpontra – tette hozzá a miniszter.
Gulyás Gergely a beruházás jelentőségéről szólva megjegyezte: évtizedek óta probléma a Balatonnál, hogy míg nyáron turistákkal telnek meg a települések, ősztől kora tavaszig nem lehet a szálláshely-kapacitásokat a nyárihoz hasonlóan betölteni.
A kongresszusi központ azonban azt is szolgálja, hogy az őszi, téli, tavaszi időszakban is sokan jöjjenek Balatonfüredre a Balatonhoz, és tartsanak itt rendezvényeket – közölte.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint Magyarországon tavaly mintegy százezer vállalkozás foglalkozott turizmussal és ezek csaknem négyszázezer embernek biztosítottak munkahelyet.
Tizennégymillió vendég megközelítőleg negyvenmillió vendégéjszakát töltött Magyarországon – mondta, hozzátéve, hogy a turizmus a magyar gazdasági össztermék mintegy 12 százalékát állította elő.
Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere hangsúlyozta: az elmúlt években látták, hogy növelni kell a város gazdasági erejét és a helyi vállalkozások jövedelemtermelő képességét, de azt is, hogy vannak határok. Nem zsúfolható tovább a főszezon, az amúgy is erős hétvégék időszaka – mutatott rá.
Úgy fogalmazott: ebből nyújt kitörési pontot a konferenciaturizmus, amely akkor hoz vendégeket, amikor más ágazatokban kevesebben vannak.
A polgármester szerint a kongresszusi központ fenntartható fejlesztésként valósult meg, bevételtermelése mellett közvetett módon 3-4 százalékkal fogja növelni a kereskedelmi szálláshelyek töltöttségét.
Bóka István hozzátette: a városban működő szállodák biztosítani tudják majd a központ kiszolgálását.
Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett: olyan célt sikerült elérni, amelyre a balatonfürediek régóta vágytak. Egy színvonalas közösségi tér igénye már rég megfogalmazódott Balatonfüreden, egy olyan beruházásé, amely méltó a városhoz, illetve a helyiek és a gazdaság érdekeit is szolgálja.
Markovits Alíz, az Európa kulturális fővárosa (EKF) programot megvalósító Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója jelezte: az elmúlt öt évben egy új kreatív kulturális régió megerősítésén és reflektorfénybe helyezésén dolgoztak a térségben, hiszen
Veszprém már a pályázati szakaszban felismerte, hogy igazán sikeres csak a környező településekkel lehet.
A Balatonfüred Kongresszusi Központ 2018-ban indult fejlesztése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) több mint 4,5 milliárd forint európai uniós forrást nyert el, ezt egészítette ki az önkormányzat a saját költségvetéséből, valamint az állam is jelentős összeggel támogatta az összességében mintegy tízmilliárd forintos beruházást.
A volt Huray utcai piac, majd murvás és aszfaltos parkoló 16 400 négyzetméteres területén egy 1200 férőhelyes, 4500 négyzetméteres, multifunkcionális rendezvényközpont épült, alatta egy 284 férőhelyes mélygarázst alakítottak ki.
A központ konferenciák, rendezvények és színházi előadások helyszínéül szolgál majd, továbbá egy kiállítótérrel is kiegészült, amely a V4-országok közös történelmi múlt tematikájú világörökségi helyszíneit mutatja be.
Kapcsolódó cikkeink
Jövőálló bor a Balaton-felvidékről
A klímaváltozás és a növényvédelmi szigorítások közepette egyre több szőlészet…
Tovább olvasom >UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >