Az üdítőitalt választotta
Baja Sándor lett az Eckes granini GmbH & Co KG exportüzletág-igazgatója, akit 12 éves marketing- és értékesítési területen szerzett hazai és nemzetközi tapasztalatok után ért a kihívás. Franciaország, Ausztria és Magyarország külpiaci értékesítése tartozik a felügyelete alá.
Baja Sándor nem ismeretlenül került pozíciójába, hiszen korábban hét évig volt az Eckes granini magyarországi, majd franciaországi marketingigazgatója. Előző munkahelyén, a Borsodi Sörgyárban pedig kereskedelmi igazgatóként dolgozott.
– Új munkakörömben az egész folyamatért felelek, nem csak a marketingért és a kereskedelemért – vázolta a frissen kinevezett üzletág-igazgató. – Bár nem új üzletágról van szó, most először került az összes nemzeti exportosztály egy szervezetbe. Az elvárás egyértelmű: a szinkronizált működés kialakítása után, ami harmonizált supply chaint, portfólió-, ár- és marketingstratégiát jelent, további agresszív expanzióba kezdünk.
Az első benyomásokról szólva kifejtette: nagy tapasztalattal rendelkező, dinamikus csapatot talált mind a három országban. Francia, magyar és osztrák kollégái várhatóan 20 százalékos növekedést érnek el ebben az évben, ami jó alap a további fejlődéshez.
– Nagy meglepetés nem ért, hiszen ismertem az Eckes granini vállalati kultúráját: egymás tiszteletén alapuló, felelősségteljes munka jellemzi a céget. Az üzletvitel alapja az erős márkákra, innovációkra építő külső és belső növekedés.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >