Megvette a MOM Parkot az OTP ingatlanalapja
Az OTP Ingatlanbefektetési Alap megvásárolta Budapest több szempontból is kiemelt bevásárlóközpontját, a MOM Parkot. Az ingatlanpiac iránti töretlen befektetői bizalmat jól mutatja, hogy egyik legnagyobb hazai ingatlanbefektetési alap nettó eszközértéke idén júliusban már meghaladta a 310 milliárd forintot – idézi a Café PR közleményéből a Világgazdaság Online.
Az OTP Ingatlanbefektetési Alap a 2017-ben megvásárolt WEBC, BSR irodaházak és a csepeli Sziget Center után egy újabb, jelentős kereskedelmi ingatlanról írt alá adásvételi szerződést. A MOM Park eddig a Morgan Stanley Real Estate Investing – WING – CC Real által közösen vezetett alap tulajdonában volt. Az ingatlan akvizíciója illeszkedik az Alap több éve folytatott üzleti stratégiájába, amely szerint a korábban megvásárolt „A” kategóriájú irodaházak mellett a portfoliót hasonlóan magas minőségű, jó bérbeadottsággal rendelkező, hosszú távon is jól teljesítő kereskedelmi ingatlanokkal is bővítik.
Az elmúlt időszakban megvásárolt irodaházak mellett stratégiai célunk volt a portfolió bővítése a retail szegmens irányába, ezért aktívan kerestünk megfelelő célpontot. A MOM Park és közvetlen környezete mára egy modern, multifunkcionális városrésszé nőtte ki magát, adottságai egymást erősítik, így hosszú távon hozhat az ingatlan kedvező hozamot befektetőink számára– nyilatkozta a tranzakció kapcsán dr. Barna Zsolt az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő elnök-vezérigazgatója.
A MOM Park egyedi erőssége az elhelyezkedése és az elérhető szolgáltatások komplexitása. Szűken vett környezete egyike Budapest legnagyobb vásárlóerővel rendelkező kerületeinek, emellett a forgalomra pozitív hatással van, hogy a környéken nagyszámú és magas kihasználtságú irodaház is található.
Az összesen mintegy 17 500 négyzetméternyi kiadható irodaterülettel és 30 ezer négyzetméternyi kiadható üzlethelyiséggel rendelkező MOM Park bérlői mixe kiegyensúlyozott, jellemzően multinacionális, nemzetközileg ismert vállalatok, komoly hátterű cégek szerepelnek a bérlői listán. A bevásárlóközpont bérlői összetétele jól illeszkedik a környező lakosság magas szintű igényeihez. A népszerű nemzetközi márkák mellett egyre több exkluzív üzlet is megtalálható a kínálatában.
A mostani tranzakció része a bevásárlóközponttal egy időben és annak részeként épült „A” kategóriás irodaház is, amely a legalacsonyabb üresedési rátájú dél-budai területen helyezkedik el. A magas presztízsű lokációt a környéken zajló fejlesztések is visszaigazolják.
Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő szakembereinek várakozásai szerint az ingatlanpiac felívelő ciklusa még kitart, ezért az OTP Ingatlanbefektetési Alap továbbra is vételi oldalon marad. Keresi az Alap befektetési stratégiájának megfelelő, jó lokációval, kedvező bérlői mix-el és alacsony üresedéssel bíró kereskedelmi ingatlanokat Budapesten és vidéken egyaránt. Az OTP Ingatlanbefektetési Alap forgalmi adataiból jól látszik, hogy egyre több befektető szeretne részesedni ebből a lendületből: az Alap vagyona idén júliusban már meghaladta a 310 milliárd forintot. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban
Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be…
Tovább olvasom >Új intézkedéseket vezettek be a bankok a kiberbiztonság növelése érdekében
Erősítenék ügyfeleik kiberbiztonságát a magyarországi pénzintézetek, az OTP és a…
Tovább olvasom >A Concorde és az OTP is megemelt célárfolyammal ajánlja vételre az AutoWallis részvényeit
A Concorde Értékpapír után az OTP Bank is frissítette az…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Erős évet zárt a Shein brit leányvállalata, de komoly kockázatok árnyékolják a kilátásokat
Erős növekedést mutatott a Shein brit leányvállalata 2024-ben, miközben a…
Tovább olvasom >