Az őszi repce csaknem 40 százalékát ki kellett tárcsázni Békés megyében
A nagy vízhiány miatt az őszi repce csaknem 40 százalékát ki kellett tárcsázni Békés megyében – közölte szerdán az MTI megkeresésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatóságának általános alelnöke.

Csapadékhiány keseríti a repcetermesztők életét
Kozsuch Kornél elmondta, becsléseik szerint 9700 hektáron vetettek a gazdák káposztarepcét tavaly ősszel, szemben az előző évi mintegy 14 ezer hektárral. Ám a száraz ősz és tél miatt 2021 szeptembere óta megközelítőleg 100 milliméter csapadék hiányzik a termőföldből.
Azok a gazdák, akik korán vetettek, azt tapasztalták, hogy a kicsírázott növények kiszáradtak. Emiatt a földek 30-40 százalékáról a becslések szerint a gazdák kitárcsázták a repcét, helyette napraforgót vagy kukoricát vetettek.
A NAK megyei igazgatójának jelölt szakember hozzátette, a későn vetett táblák – amelyek novemberben kaptak esőt – gyenge vagy közepes állapotban vannak. Szinte az összes tábla tőhiányos és alulfejlett. Ráadásul több gazdálkodó jelezte a fagykárt is. Jó minőségű repcevetések csak az öntözött területen vannak.
Őszi búzát megközelítőleg 92 500 hektáron vetettek, a szárazság miatt gyengén fejlett táblák láthatóak a megyei szántókon.
Az őszi árpa – amelyet 24 500 hektáron vetettek – nagyobb része jó vagy közepes állapotú.
Kozsuch Kornél elmondta, a magas árak ellenére február elején a gazdálkodók kiszórták a fejtrágyát, ám annak kedvező hatása csak az elmúlt napokban esett 15-20 milliméter eső után várható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >Zöldség drágábban, mint hús? – Megfordult a világ az élelmiszerpiacon
Miközben évtizedekkel ezelőtt a zöldség volt az olcsó alternatíva a…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >