Az Oszakai Világkiállítás páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség
Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség – jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az expo Magyar Pavilonjának megnyitóján vasárnap.

MTI/Szigetváry Zsolt
Kiemelte, a világkiállítás rendhagyó fórum a nemzetek számára, ahol bemutathatják kultúrájukat, gazdasági erejüket, innovációikat és jövőképüket.
Így az, hogy Magyarország csaknem 160 állam mellett idén is nemzeti pavilonnal jelenik meg, komoly nemzetgazdasági jelentőséggel bír, mivel több mint 28 millió látogatót várnak az expo közel 6 hónapja alatt
– fűzte hozzá.
Nagy Márton közölte, Magyarország az elsők között kapta meg a világkiállítási részvételhez szükséges létesítési engedélyeket, és a Magyar Pavilon az elsők közt készült el, alig egy év alatt. A kivételes teljesítmény a magyar és japán kivitelező vállalkozók összehangolt, magas szintű szakmai munkájának köszönhető szavai szerint.
Az expóért felelős japán miniszter első látogatása a nyitónapon a Magyar Pavilonba vezetett, ami az egész országnak, és a pavilonnak is szól. A tárcavezető gratulált mindenkinek, aki részt vett a megalkotásban, szakembereknek, partnervállalatoknak egyaránt.
A magyar megjelenés újabb lendületet adhat a bruttó hazai termék (GDP) csaknem 13 százalékát kivető turizmusnak is, amely rekordot döntött tavaly: több mint 18 millió vendég 44 millió vendégéjszakát töltött el hazánkban, a budapesti repülőtér éves forgalma pedig meghaladta a 17,6 milliót.
Mindez jelzi, hogy az ország vonzó célpont – mutatott rá, hozzátéve: a pavilon célja az utazási vágy felkeltése, a kelet-ázsiai régió az egyik legdinamikusabban növekvő turisztikai küldőpiaca Magyarországnak.
A régióból Magyarország számára Kína, Dél-Korea és Japán a legkiemelkedőbb küldőpiacok. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ információi szerint Kínából kétszeresére nőtt a vendégforgalom, Dél-Koreából 8 százalékkal, Japánból pedig 44 százalékkal többen érkeztek Magyarországra turistaként tavaly, mint az előző évben.
A legfrissebb adatok megerősítik, hogy 2024 után 2025 újabb rekordév lesz a magyar turizmusban, különösen a Kelet-Ázsiából érkezőket tekintve.
Ismertette, 2025 első negyedévében a régió teljes vendégforgalma 40 százalékkal emelkedett 2024 azonos időszakához képest, a japán vendégszám 36 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 14 százalékkal nőtt.
A tárcavezető kitért arra, hogy Japán hazánk egyik legmeghatározóbb stratégiai, politikai és gazdasági partnere. Több mint 180 japán cég működik Magyarországon, amelyek mintegy 30 ezer magyar családnak biztosítanak megélhetést.
A kormány több tisztségviselőjével az üzleti és gazdasági kapcsolatok erősítéséről tárgyaltak közlése szerint, ezzel a 156 éve fennálló kiváló gazdasági-politikai kapcsolatok új szintre emelkednek.
Nagy Márton úgy fogalmazott, hogy a Magyar Pavilon kapu Magyarország megismerése felé. Meghatározó eleme a homlokzatot borító több mint 35 ezer textillamella; a falevelek mozgását idéző, természetközeli élményt megteremtő homlokzat tökéletesen tükrözi azt a kreatív gondolkodásmódot és technológiai igényességet, amelyre a nemzet mindig is büszke volt.
Zoboki Gábor építész, a Magyar Pavilon építészeti koncepciójának megálmodója arról beszélt, hogy a kiállítás fő témája a jövő társadalmának megértése, megtervezése. A létesítmény megalkotásában a természetes építőanyagok domináltak.
A háromszintes pavilon központi részét a kívülről boglya formát idéző Dóm adja, amely a színházi térnek ad otthont – ismertette.
Hozzátette, a létesítmény megalkotásának meghatározó részesei Vági Bence rendező, koreográfus, Ördögh László kreatív szakember, a pavilon koncepcióját kitaláló Drozsnyik Dávid, Csapody Balázs, a gasztronómiai koncepció felelőse, valamint a formaruhákat tervező Bódis Boglárka. Zoboki Gábor rajtuk kívül köszönetet mondott minden partnernek, aki részt vett a munkában.
Kapcsolódó cikkeink
Már készül a Magyar Pavilon az Oszakai Világkiállításra
Az Oszakai Világkiállítás a világ legjelentősebb kulturális, turisztikai és gazdasági…
Tovább olvasom >A magyar gazdák támogatásai 2024-ben is biztosítottak
A magyar gazdák támogatásai 2024-ben is biztosítottak; a kormány komplex,…
Tovább olvasom >Az energiafelhasználás optimalizálása kulcskérdés a mezőgazdaságban
A termelési folyamatok, illetve az energiafelhasználás optimalizálása a mezőgazdaságban kulcskérdéssé…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >