Az Országos Dohányellátó megkezdte a beszállítói szerződések megkötését
Jó ütemben halad a felkészülés az új dohánypiaci szabályozás november 1-jei hatályba lépésére, az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) októberben megkezdte a dohánytermék-nagykereskedőkkel a beszállítói szerződések megkötését – közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
A kiskereskedők online regisztrációja 2015. október 21-én kezdődik; az eddigi megkeresések alapján az érdeklődés már most is óriási a dohányboltok részéről – írták.
A 2015 novemberében hatályba lépő törvényi rendelkezések értelmében a dohánytermék-kiskereskedők már csak az állam által koncessziós szerződéssel kijelölt társaságtól, azaz az ODBE-től szerezhetik be a dohánytermékeket.
Hétfői közleményében az ODBE kiemelte: készen áll arra, hogy a dohányellátási feladatokat novembertől az állammal kötött koncessziós szerződés rendelkezéseinek megfelelően ellássa.
A nagykereskedőkkel kötött beszállítói szerződésekkel kapcsolatban hangsúlyozták, a megállapodások versenysemlegesek, így minden érintett szerződő fél számára ugyanolyan általános szerződési feltételeket tartalmaznak. A társaság kész mindazon cégekkel is szerződést kötni, amelyek eddig esetleg nem éltek az ODBE által többször felkínált lehetőséggel, és azokkal is, amelyek a jövőben lépnek a piacra – olvasható a közleményben.
A dohánytermék-kiskereskedőket a társaság a weboldalán és szakmai kiadványokon keresztül folyamatosan tájékoztatja az új ellátási rendszerrel kapcsolatos tudnivalókról. A kiskereskedők általános szerződési feltételeit – összhangban a törvény hatályba lépésével – a 2015. november elsejét követő munkanapon hirdethetik meg, két országos napilapban és a társaság honlapján.
A kihirdetési időpont után 15 napig párhuzamosan működik majd a két ellátási rendszer – azaz november 17-ig még a nagykereskedők is, azt követően pedig már csak az ODBE Kft. lesz jogosult dohánytermék kiszállítására.
November 2-től lehetőség lesz – a rendelkezésre álló készletekből – a Cash&Carry (C+C) típusú vásárlásra; vagyis a dohány kiskereskedők a társaság raktáraiban kialakított C+C boltokban személyesen megvásárolhatják a kívánt dohánytermékeket. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Február végén kezdődött a dohánytermesztési szerződések megkötése az ULT-nél
Február végén kezdte meg az idei dohánytermesztési szerződések megkötését a…
Tovább olvasom >Elkezdődött a dohány betakarítása
Az elmúlt évek átlagát tekintve csaknem 700 termelő mintegy 2.800…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a nemzeti dohányboltok súlya az FMCG-forgalomban
A Nemzeti Dohánybolt Panel 2023. április–2024. márciusi dohánytermékek nélküli FMCG-forgalma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >