Az oroszok az élelmiszer-embargó meghosszabbítására készülnek
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy készítsék elő a dokumentumokat az Oroszország ellen szankciókat meghirdetett vagy ehhez csatlakozott országok elleni ellenlépések meghosszabbításáról 2017 végéig, voltaképp az élelmiszer-embargót.
Medvegyev a Gyáriparosok és Vállalkozók Oroszországi Szövetségének pénteki moszkvai tanácskozásán jelentette be, hogy az agrártermékekre vonatkozó embargót kormánya nem egy évvel, hanem a jövő év végéig szándékozik meghosszabbítani. Ezzel szavai szerint az orosz mezőgazdasági és agráripari szektor szereplői hosszabb távra tudnak tervezni.
Az orosz kormányfő szerint az intézkedést az érintettek maguk kérték. Ennek megfelelően jelenleg az elnökhöz intézendő folyamodvány és a vonatkozó kormányhatározatok előkészítése zajlik.
Az orosz kormány mellett működő elemzőközpont szakértői jelentésükben nemrégiben megállapították, hogy a nyugati országoknak 9,3 milliárd dollárnyi kárt okozott a Moszkva által 2014. augusztus 7-én bevezetett élelmiszer-embargó. A zárlat első körben az Egyesült Államokból, az Európai Unióból, Ausztráliából, Norvégiából és Kanadából származó termékekre terjedt ki.
2015-ben az embargót 2016. augusztus 5-ig meghosszabbították és kiterjesztették az Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozása miatt meghirdetett szankciókhoz csatlakozott Albániára, Montenegróra, Izlandra és Liechtensteinre, majd 2016. január 1-jével Ukrajnára is.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken kijelentette: nem hat majd kedvezően a világgazdaság fejlődésére és a globális ügyek egészére, hogy a G7-csoport vezetői Japánban az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítása mellett döntöttek. A „hetek” ismételten a minszki megállapodások végrehajtásához kötötték a gazdasági büntetőintézkedések feloldását, ugyanakkor hangsúlyozták a Moszkvával tovább folytatott párbeszéd fontosságát. (Pogár Demeter, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MNB: az infláció elleni küzdelem még nem ért vége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Burberry negyedéves bevétele 5,5 százalékkal csökkent
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban havi összevetésben csökkentek, éves szinten nőttek a termelői árak áprilisban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >