Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium rontotta idei GDP-növekedési előrejelzését
Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium 3,0 százalékról 2,8 százalékra csökkentette az orosz GDP idei növekedésére vonatkozó becslését – jelentette hétfőn a Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap.
A lap úgy tudja, hogy a vártnál nagyobb tavalyi gazdasági növekedés miatt változtatott a minisztérium a becslésén. Az orosz statisztikai hivatal első becslése szerint tavaly 4,7 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) a 2020. évi 2,7 százalékos visszaesés után. A tavalyi gazdasági növekedés meghaladta a jegybank 4,0-4,5 százalékos, a gazdaságfejlesztési minisztérium 4,6 százalékos, valamint a szakértők véleményének átlagában szerepelt 4,4 százalékos előrejelzést.
A gazdaságfejlesztési minisztérium a minap egyébként 4,0 százalékról 5,9 százalékra emelte idei inflációs előrejelzését, valamint az Urals orosz olajfajta idei átlagos árával kapcsolatos becslését 62,2 dollárról 77,7 dollárra hordónként.
Két hete, amikor az orosz jegybank 100 bázispontos kamatemelésről döntött, bejelentette azt is, hogy fenntartja a GDP idei növekedésére vonatkozó 2,0-3,0 százalék közötti előrejelzését. A február elején megkérdezett elemzők véleményének átlagában 2,5 százalékos orosz GDP-növekedés szerepelt 2022-re.
Ugyancsak két hete a jegybank felfelé módosította idei inflációs várakozását, az októberben becsült 4-4,5 százalékról 5-6 százalékra változtatta azt és úgy vélte, hogy 2023 közepére sikerül elérni a 4 százalékos inflációs célt. Januárban 8,7 százalékos éves inflációt mértek Oroszországban, ahol a tavalyi infláció 8,39 százalék, 2015 óta a legmagasabb volt.
Kapcsolódó cikkeink
A Henkel organikus növekedést ért el 2025-ben, az innovációnak és a megnövelt hatékonyságnak köszönhetően a nyereségesség is javult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 640 ezer egyéni vállalkozó nyilvántartását veszi át a kamara 2027-től
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Grayling CEE Outlook 2026 elemzése feltérképezi a politikai kockázatokat és szakpolitikai irányváltásokat egy átalakuló régióban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Barcelonában nyit új marketingközpontot a Shein
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

