Az Orczy Park a Corvinba megy
2011. április 1-3. között az Orczy Park a Corvin Bevásárlóközpontba költözik, ahol három napon keresztül, három szinten, szórakoztató kulturális és sportprogramokkal várják az érdeklődőket. A két intézmény együttműködésének célja, hogy közösen megmutassák a látogatóknak Józsefváros patinás és modern értékeit, valamint azt, hogy ezek milyen jól kiegészítik egymást.
A Corvin Bevásárlóközpont a 2010. október végi megnyitása óta a VIII. kerület szerves részévé vált, amely nem csupán az elhelyezkedésének köszönhető, hanem annak a törekvésnek is, ami a kereskedelmi funkciója mellett a kultúra ápolására, a legújabb trendek, aktualitások és közéleti kezdeményezések bemutatására irányul. A Corvin áprilisban az Orczy Park bemutatása mellett számos eseménynek ad otthont, mint például az európai fiatalok állásbörzéjének, a Jobfair-nek, valamint két Anyák napi eseménynek is, köztük a Születés Hete elnevezésű programnak.
A két évszázados történelmi múlttal rendelkező Orczy Park bemutatkozó rendezvényei helyszínéül április első hétvégéjén a Corvin Bevásárlóközpontot választotta. A park belvárosi zöld szigetként kínál hónapról-hónapra tartalmas szórakozási és sportolási lehetőséget – nem csak a környéken lakó – valamennyi korosztály számára. A háromnapos rendezvény a hosszú távú együttműködés első állomása, amellyel a kerület kínálta színvonalas és egyedülálló programokra kívánják együttesen felhívni a figyelmet. A hétvége folyamán bemutatkozik többek között az Orczy-kalandpark mobil kalandpályája, a Napfény TáncSport Egyesület növendékei különböző koreográfiákkal, a Józsefvárosi Galéria legújabb alkotásai, valamint dedikálással egybekötött pódiumbeszélgetésre várják Schirilla Györgyöt.
„A Corvin Bevásárlóközpont számára rendkívül fontos, hogy támogassa és lehetőségeihez mérten teret adjon a helyi kezdeményezéseknek, hiszen csakis az együttműködés szolgálja a kerület fejlődését, az értékmentés mellett az új színekkel való gazdagítását is”- idézi Nagy Évát, a bevásárlóközpont igazgatónőjét a tozsdeforum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >