Az öntözés fejlesztését támogatják a Vidékfejlesztési Programból
Megjelent a Vidékfejlesztési Program (VP) öntözésfejlesztést támogató pályázati felhívása – közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a magyar kormány és az Európai Bizottság eredményes egyeztetésének köszönhetően, a programból a korábbi összeg többszöröse áll a magyar gazdálkodók rendelkezésére az öntözött területek növelésére. A kiírt felhívás keretösszege 49,5 milliárd forint.
A kormány a mezőgazdasági termelés biztonsága és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodása érdekében többek között a vízvisszatartást, a fenntartható gazdálkodást, a takarékos öntözési technológiák elterjesztését támogatja a pályázatban. Egyéni beruházás esetén 500 millió forint, kollektív esetén 1 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás felső határa.
A Miniszterelnökség kiemeli: az Európai Bizottság és az uniós jogszabályok nagyon szigorú feltételekhez kötik az öntözési beruházások támogatását.
A pályázati felhívásokban, vízjogi engedélyköteles beruházások esetében a pályázat benyújtásának feltételeként szerepel a jogerős elvi vízjogi engedélyek megléte.
Mindemellett a kormány bürokrácia-csökkentő programjának egyik fontos eleme a vízjogi engedélyek megszerzésének egyszerűsítése és gyorsítása is.
A pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatók be a www.mvh.gov.hu weboldalon 2016. július 6. és 2018. július 6. között. A pályázati felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak az érintettek – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Már a második legnépszerűbb szőlész-borász képző intézmény az országban a Tokaj-Hegyalja Egyetem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EU: rendkívül bizonytalan év elé néz az európai zöldség-gyümölcs ágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AKI: Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre pénzintézetek számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


