Az önkormányzattól kért bérleti díj engedményt a Tesco
A Tesco–Global Áruházak Zrt az Index birtokába került levél szerint a XII. kerületi önkormányzattól kér bérleti díj könnyítést a különadóra hivatkozva. A Tesco sajtóosztálya szerint megszokott gyakorlat, hogy időről időre felülvizsgálják a hosszabb távú szerződéseket.
Meglepetésként érte a XII. kerületi önkormányzatot, amikor a Tesco–Global Áruházak Zrt. központjából az a kérés érkezett, hogy a kerület adjon árengedményt a területén található áruház bérleti díjából.
A Tesco menedzsere azzal érvelt, hogy a cégvezetés „a kormány által kiszabott rendkívüli adóra való tekintettel” kiadta a feladatot, hogy az üzleteknek jelentős összegeket kell megspórolnia. A XII. kerületi Pagony utcai bolt esetében 300 millió forint a kitűzött takarékoskodási cél. A levél arra kéri a kerület vezetését, hogy a következő 18 hónapra engedje el az ingatlan bérleti díjának 15 százalékát.
A Tesco-Globál Áruházak Zrt. által üzemeltetett üzletek közel harmada bérelt ingatlanon található – közölte az Index kérdésére a cég sajtóosztálya. A hivatalos magyarázat szerint időről-időre szükséges ezeknek a hosszú távú bérleti szerződéseknek a felülvizsgálata, és a partnerek kölcsönös egyetértésén alapuló esetleges módosítása. „Ez a gyakorlat megszokott az ilyen jellegű, hosszabb időtartamra szóló, konstruktív partneri viszonyra épülő megállapodásoknál. Természetesen az aláírt szerződésekben vállalt feltételeket a Tesco mindenkor teljesíti, és bármilyen módosítás csakis abban az esetben lehetséges, amennyiben ezt mindkét fél elfogadja” – áll a Tesco válaszlevelében.
Tény, hogy az Orbán-kormány által tavaly ősszel a 30 milliárd forintnál nagyobb árbevételű kiskereskedelmi vállalkozásokra kiszabott kereskedelmi különadót a cég vezetése nem tartotta igazságosnak. Ezt az álláspontját Per Bank vezérigazgató is kinyilvánította azt állítva, hogy a Tesco piaci részesedése 18 százalék, de az adó 46 százalékát kell fizetnie. A Tesco 2010. december 20-áig közel 12 milliárd forintot utalt át a magyar költségvetésbe – írja az Index.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Vezetőváltás a Henkel magyarországi Consumer Brands üzletága élén
2025 április elsejétől Maurizio Salvaggio a Henkel Magyarország Consumer Brands…
Tovább olvasom >A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megújult a KOMETA – Jó étellel a jó életért
Buona vita!, azaz jó élet lett az olasz gyökerekkel is…
Tovább olvasom >