Az önkormányzatok 60 ezer eurós uniós támogatásra pályázhatnak fenntartható energetikai programjaikra
Pályázatonként maximum 60 ezer eurós támogatást nyújt a Városokkal városokért (EUCF) nemzetközi projekt azoknak az önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak, akik beruházási koncepciót dolgoznak ki településük fenntartható energetikai programjaira, a pályázat leadási határideje december 17. – közölte az EUCF kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a klímatudatos energetikai tervezés egyre fontosabb helyi szinten is, azonban a tervezéshez szükséges szaktudás sokszor hiányos vagy nincs hozzá megfelelő forrás, ez pedig később gátat szabhat a megfelelő befektető felkutatásának és a projekt sikeres megvalósításának. E problémán szeretne segíteni az EU Horizont 2020 projektben a Városokkal a városokért elnevezésű program. A már harmadjára meghirdetett kiírás alkalmával 69 befektetési koncepciót támogatnak majd, összesen 4,14 millió euróval. Az EUCF korábbi két felhívásán 30, majd 69 sikeres pályázatot bírált el, amelyek szerződéskötési fázisban vannak.
Hozzátették, hogy megvalósíthatósági tanulmány, piackutatás, érdekcsoportok elemzése, gazdasági, pénzügyi és kockázatelemzés mind előfeltételei egy sikeres befektetési koncepció elkészítésének. E szakmai anyagok, tanulmányok finanszírozásában segít a pályázat kiírója (EUCF).
A pályázatról további információ a www.eucityfacility.eu oldalon olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
2035-ig évente akár 3,2 százalékponttal növelheti az élelmiszer-inflációt a klímaváltozás
Magyarország mezőgazdaságában jelentős változásokra kell számítani a következő évtizedben a…
Tovább olvasom >Kutatás: kedvezőbb lett a középkorúak anyagi helyzete
Javult a középkorúak anyagi helyzete a K&H biztos jövő kutatás…
Tovább olvasom >Lassult az euróövezeti infláció júniusban
Lassult az éves infláció az euróövezetben júniusban az Európai Unió…
Tovább olvasom >