Az októberi inflációt az élelmiszerárak fűtötték
Az élelmiszerárak fűtötték az októberi inflációt – vélekedett Keszeg Ádám (Raiffeisen), ám a középtávú előrejelzéseken nem módosít az árindex havi kilengése. Vélhetően még nem a kiskereskedelmi láncokat sújtó válságadó fogyasztókra való áthárítása tükröződik a számokban, mert az a tartós fogyasztási cikkek piacán is éreztetné a hatását.
A Tőzsdefórum annak kapcsán kérdezte a Raiffeisen elemzőjét, hogy októberben 4,2 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás, ami 0,2 százalékkal magasabb a piaci konszenzusnál, s 0,4 százalékkal haladja meg az egy hónappal korábbi árindexet.
Egyértelműen az élelmiszerárak fűtötték az október inflációt – vélekedett Keszeg Ádám, mondván, 1.5 százalékos volt ezen a területen a havi változás, szemben a Raiffeisen nulla százalékos előrejelzésével.
Arra a kérdésre, hogy vajon az októberi számok már a kiskereskedelmi láncokat sújtó válságadó fogyasztókra való áthárítását tükrözik-e, azt válaszolta: vélhetően nem, mert akkor a tartós fogyasztási cikkek piacán is éreznünk kellett volna az áremelések hatását.
Modelljük alapján januártól várnák az infláció csökkenését. Így év/év alapon 4 százalékos lehetne az árindex a jövő év első hónapjában – ám ez a kalkuláció még nem számol egy esetleges gázáremelés felhajtó erejével – írja a tozsdeforum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >