Az OKSZ kommentárja a friss inflációs adatról
A fogyasztói árindex alakulásában nincs lényeges elmozdulás, az élelmiszer infláció immár tartósan 5 százalék alatt marad, és lefelé húzza a fogyasztói árindexet. Az árrésstopra nincs szükség, káros hatásai viszont egyre erősebben kirajzolódnak, egyre több település válik kiskereskedelmi értelemben sivataggá.
A kiskereskedelmi forgalomban kapható élelmiszerek áremelkedési üteme októberben is a kívánatos 5 százalék alatt maradt. „Ez a hetedik egymást követő ilyen hónap, tehát immár nyugodtan kimondhatjuk, hogy az élelmiszer infláció tartósan 5 százalék alatt marad. Ennek azért van jelentősége, mert a kormány képviselői az árrésstop bevezetésekor ezt az értéket jelölték meg az intézkedés kivezetésének feltételeként – mondja Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
A KSH az élelmiszerek és alkoholmentes italok árucsoportban szeptemberben 3, októberben pedig 1,7 százalékos éves áremelkedést regisztrált, vagyis az élelmiszer áremelkedés nemcsak alacsony, de lefelé is húzza a fogyasztói árindexet. A következő hónapokban a bázishatás miatt hasonló tendencia várható.
Az árréstop nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, Az idén áprilisi egyszeri árcsökkenés után az infláció jövő tavasszal visszatér az eredeti pályájára, a szőnyeg alá söpört valódi probléma (a beszállítói árak emelkedése, az ellátási lánc strukturális problémái) újra megjelenik. Az árrésstop nem növelte a kiskereskedelmi forgalmat sem, éppen ellenkezőleg, elbizonytalanító hatása miatt az élelmiszer fogyasztás továbbra is a lehetőségek alatti ütemben bővül.
Az árrésstop amilyen hatástalan, olyan káros a kereskedőkre, a vásárlókra és a magyar gazdaságra nézve.
- Az érintett kiskereskedőknél összeségében minden 100 forint árrésstopban érintett termék árbevétele után 15-20 forint veszteség keletkezik, ez csökkenti a kiskereskedelmi beruházásokat.
- A hatósági beavatkozás emellett elszívja a kistelepülési boltokból a vásárlókat, ami komplett településeket tesz kereskedelmi értelemben sivataggá.
- Végezetül az intézkedés növeli az importhányadot, rontja a hazai élelmiszer termelés piaci pozíciót, és jellegéből adódóan visszafogja a kiskereskedők közötti igazi árversenyt.
A kiskereskedelmi árrésstop októberi meghosszabbítása és kiterjesztése hibás döntés volt, az intézkedést ehelyett ki kellett volna vezetni. Az Országos Kereskedelmi Szövetség megítélése szerint a legközelebbi, februári döntés alkalmával ezt mindenképpen meg kell tenni.
Kapcsolódó cikkeink
Ökoszisztéma-szemlélet a háztartásban: amikor a készülék a rutinokra dolgozik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,8 százalékkal, a behozatalé 9,8 százalékkal nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar értékesítési árai 2,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

