Az okostelefonok elsöprik a plasztikkártyákat
Leáldozóban a 60 éve bevett kártyás fizetés kora, hiszen az új generációs mobiltelefonok széles körű szolgáltatással egészítik ki a fizetés lehetőségét. Az NFC technológia beépítésével a mobilok a létező terminálokkal, kártyaolvasókkal is kapcsolatba tudnak lépni, így a telefon közelítésével már végrehajtható a kártyánál biztonságosabb és gyorsabb tranzakció. Ráadásul nincs szükség külön hűségkártyákra, azokat is mind a telefon tárolja, emellett a kedvezményeket, pontokat, egyenlegeket is kezeli.
A közel 10 éve rendelkezésre álló technológia térhódításának a Google Wallet koncepciója adhat igazán szárnyat. A májusban indított pilothoz 24 amerikai kereskedőlánc, a Citibank és a MasterCard is csatlakozott, és a világ vezető vállalataival folytatnak további tárgyalásokat.
Egy másik csoport, az Isis, amelynek az At&T Mobility és a T-Mobile USA is az alapítója, közben a saját mobilpénztárca rendszerét fejleszti. A Visa mindkét kezdeményezéssel tárgyal, de saját megoldáson is gondolkodik, ahogy az Apple, a PayPal és még sokan mások sem akarnak erről a piacról lemaradni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigor jön a trappista és a vadkovászos fronton – új rendelet védi a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >