Az ökológiai gazdálkodás az agrár-fenntarthatóság kulcsa
Az Agrárminisztérium minden lehetséges módon segíti az ökológiai gazdálkodás hazai előremozdítását, a KAP Stratégiai Tervben ugyanis azt vállalta, hogy Magyarország 2027-re az ökológiai módon művelt területeinek aránya eléri a 10 százalékot, amely 504 ezer hektárt jelent – mondta Nagy István agrárminiszter kedden, az Európai Ökogazdálkodási Kongresszus 2024. megnyitóján, Budapesten.

Az ökológiai termékek piaca az Európai Unióban stabilan növekszik, már elérte a 45 milliárd eurós szintet (Fotó: AM)
A tárcavezető köszöntőjében hangsúlyozta, Magyarország örömmel ad otthont a 2024-es Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak, amely tovább erősíti hazánk elkötelezettségét a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok mellett. Nagy István azt mondta, az ökológiai gazdálkodás szerepe kiemelkedő a természeti erőforrások megőrzésében, a lakosság egészséges és tápláló élelmiszerrel való ellátásában, valamint a vidék népességmegtartó erejének növelésében. Hozzátette, magától értetődő tehát, hogy a biogazdálkodás uniós szinten az agrár-fenntarthatóság vezető modellje – fejtette ki. Az agrárminiszter hozzátette, az ökológiai termékek piaca az Európai Unióban stabilan növekszik, már elérte a 45 milliárd eurós szintet.
Magyarország is kiemelkedő fejlődést mutat ezen a területen: 2023-ban több mint 320 ezer hektáron folyt ellenőrzött ökológiai gazdálkodás
Az európai mezőgazdasági területek csaknem 10 százalékát ma már biogazdálkodással műveli mintegy 420 ezer ökológiai termelő – részletezte a miniszter. Nagy István hozzátette, a Közös Agrárpolitika 2027 utáni szabályainak kialakításával versenyképes, válságálló és gazdabarát európai mezőgazdaság megteremtése a cél. Mindezek mellett a mezőgazdasági ágazat fenntarthatóságának elősegítése kiemelt prioritás, ugyanúgy, mint a tudásalapú és innovatív agrárgazdaság megteremtése – hangsúlyozta a tárcavezető.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Gulyás Gergely: minden gazda hozzá fog jutni a pénzéhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a Nemzet Gazdásza címet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
