Az OECD-országokban gyorsult a fogyasztói árak emelkedése júliusban
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 4,2 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves emelkedése júliusban a júniusi 4 százalékról.

Közel egy évtizedes csúcsra, 3 százalékra emelkedett az euróövezeti infláció
Júliusban az energiaárak emelkedése 17,4 százalékos volt a júniusi 16,9 százalék után, az élelmiszerárak emelkedése pedig 1,9 százalékról 3,1 százalékra ugrott. Az OECD-tagországokban az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt júliusi maginfláció megegyezett a júniusi 3,1 százalékkal.
Az OECD honlapján olvasható adatok szerint a 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoportban, amely a világ gazdasági termelésének csaknem 85 százalékát adja, éves összevetésben 4,6 százalék volt a júliusi fogyasztóiár-emelkedés a júniusi 4,3 százalékot követően.
Az euróövezetben 2,2 százalékos inflációt mértek júliusban a júniusi 1,9 százalék után. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt júliusi euróövezeti fogyasztói áremelkedés 0,9 százalékról 0,7 százalékra lassult.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden azt közölte nem végleges adatként, hogy augusztusban közel egy évtizedes csúcsra, 3 százalékra emelkedett az euróövezeti infláció, az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt augusztusi fogyasztói áremelkedés pedig 1,6 százalék volt.
Kapcsolódó cikkeink
Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács: akciós termékként csak magyar tej kerüljön a polcokra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD tagországok GDP-növekedése 0,3 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is magas volt a hazai infláció EU-s összevetésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


