Az OECD minimálisan rontott idei és jövő évi globális GDP-növekedési előrejelzésén
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minimálisan rontotta az idei és a jövő évi globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseit részben a gazdasági környezet növekvő bizonytalanságára és összetettségére hivatkozva.
A párizsi székhelyű szervezet kedden ismertetett előrejelzése szerint a globális GDP-növekedés az idén 2,9 százalék lesz a márciusban becsült 3,1 százalék helyett, a jövő évre vonatkozó adatot pedig 3 százalékról 2,9 százalékra változatta. Tavaly 3,3 százalékkal nőtt a globális gazdaság.
Az OECD honlapjára felkerült jelentésben egyebek között az szerepel, hogy „az elmúlt hónapokban a kereskedelmi akadályok és a gazdasági és kereskedelempolitikai bizonytalanság jelentős növekedése volt megfigyelhető. Ez a bizonytalanságnövekedés kedvezőtlenül befolyásolja az üzleti és fogyasztói bizalmat, és valószínűleg korlátozni fogja a kereskedelmet és a beruházásokat”.
A jelentés összeállítói szerint a romló gazdasági kilátások kivétel nélkül világszerte érezhetők lesznek és a lassuló növekedési ütemek, illetve a kereskedelmi aktivitás csökkenése hatással lesz a háztartások jövedelmeire és lassítja a foglalkoztatás növekedését.
Az OECD márciushoz hasonlóan továbbra is azt várja, hogy az infláció jövőre a legtöbb országban a jegybanki célszintekre lassul. Az OECD a G20-országokban idén 3,6 százalékos, jövőre 3,2 százalékos inflációt prognosztizál. A márciusi előrejelzésben 3,8 százalék, illetve 3,2 százalék szerepelt.
Az OECD-országokban az infláció idén várhatóan 4,1 százalék, jövőre pedig 3,2 százalék lesz.
A jelentés szerint Magyarország gazdasági növekedése a tavalyi 0,5 százalék után idén 0,9 százalék, jövőre pedig 2,4 százalék lesz.
A jelentés szerint részben már idén is a reálbérnövekedés lesz a magánfogyasztás bővülésének a fő hajtóereje Magyarországon. A magánfogyasztás az idén 5,1 százalékkal, 2026-ban 5,4 százalékkal bővül a tavalyi 1 százalékos csökkenést követően. A termékek és szolgáltatások kivitele a tavalyi 3 százalékos csökkenés után idén 0,4 százalékkal zsugorodik, jövőre pedig 2,4 százalékkal nő. A behozatal a tavalyi 4 százalékos esést követően idén 1,2 százalékkal, jövőre 4,1 százalékkal bővül.
Az OECD jelentése szerint Magyarországon a fogyasztói árindex a tavalyi 3,7 százalék után 4,9 százalék lesz az idén és 3,6 százalék 2026-ban. Az élelmiszer- és energiaárak nélküli maginfláció a tavalyi 5,7 százalékról idén 5,2 százalékra, jövőre 3,6 százaléka változik. Ami pedig a munkanélküliséget illeti, a jelentés szerint a ráta a tavalyi 4,5 százalékról idén 4,3 százalékra, jövőre 3,9 százalékra mérséklődik.
A magyar GDP-arányos államadósság a tavalyi 82,2 százalékról idén 81,7 százalékra, jövőre 82,1 százalékra módosul.
Az OECD jelentése szerint Magyarországon a 2024 szeptembere óta változatlan 6,5 százalékos jegybanki kamat lassan, fokozatosan csökken, 2026 végén 5,5 százalékon áll majd.
Az amerikai GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzést 2,2 százalékról 1,6 százalékra, a 2026-ost 1,6 százalékról 1,5 százalékra csökkentették. Az Egyesült Államokkal kapcsolatos összeállítás szerint az amerikai GDP növekedési üteme a tavalyi 2,8 százalékhoz képest meredeken lassulni fog az importvámok jelentős emelkedése és egyes kereskedelmi partnerek megtorló intézkedései, a gazdaságpolitika nagyfokú bizonytalansága, valamint a migránsok beáramlásának jelentős lassulása és a kormányzati alkalmazottak számának érzékelhető csökkenése hatására.
Az OECD szakértői arra számítanak, hogy az amerikai infláció 2025 végére 3,9 százalékra gyorsul a magasabb importvámok miatt, de jövőre várhatóan lelassul.
Az euróövezet idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzés nem változott, megerősítették az 1 százalékra, illetve 1,2 százalékra vonatkozó várakozást. A Németország idei GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzést 0,4 százalékon hagyták, a jövő évit 1,1 százalékról 1,2 százalékra módosították.
Az OECD friss előrejelzése szerint Japán gazdasága idén és jövőre 0,7 százalékkal, illetve 0,4 százalékkal nő, míg a márciusi előrejelzések 1,1 százalékos és 0,2 százalékos várható bővülésről szóltak. Kína GDP-je idén 4,7 százalékkal, jövőre 4,3 százalékkal nő (4,8 százalék és 4,4 százalék). India GDP-je idén 6,3 százalékkal, jövőre 6,4 százalékkal bővül (6,4 százalék és 6,6 százalék).
Kapcsolódó cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >A békéhez köti a gazdaság növekedését az NGM
Amíg tart a háború, addig ez a növekedési ütem a…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Halvány életjelet adott magyar gazdaság
A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint kiegyensúlyozott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >