Az OECD Magyarországon számít a legnagyobb bérfelzárkózásra
Hazánkban volt a második legmagasabb tavaly a keresetek emelkedése az Európai Unió 28 tagállama közül – mondta el a Magyar Időknek Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója. Kiemelte: minden jel arra mutat, hogy idén is meglesz a nyolc százalék feletti, forintban mért reálkereset-emelkedés, ami tíz százalék körüli bruttó fizetésemelést eredményez.
Az OECD decemberben kiadott, dolláralapon számolt előrejelzése szerint 2018-ban nálunk várható a legnagyobb bérnövekedés.
A legnagyobb növekedésű 11 ország között egyetlen régi tagország sincs. A nyugat-európai országok között csak a legjobbaknál van az uniós átlag körüli kétszázalékos bruttó bérnövekedés, majdnem mindenhol stagnálnak a keresetek. Ez azt jelenti, hogy zárul az olló Kelet és Nyugat között, de olyan mértékű a lemaradásunk, hogy még bőven van mit lefaragni.
A gazdasági tárca tanácsadója ugyanakkor arra figyelmeztetett, az elmúlt években már nagyságrendekkel kisebb volt a bérhátrányunk. Az elmúlt hét évben a bruttó reálbér-emelkedés 28 százalék volt, aminek több mint felét 2016–2017-ben értük el. Mindez egyrészt a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésének, másrészt pedig a foglalkoztatásbővülés következtében erősödő munkaerőhiánynak köszönhető. (magyaridok.hu, Nagy Kristóf)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD-ben 3,9 százalékra lassult az éves infláció novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szuverenitásvédelmi Hivatal: a lakosság szerint nincs helye külföldi többségi tulajdonnak a stratégiai ágazatokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

