Az OECD-ben jelentősen lassult az infláció augusztusban
Jelentősen lassult az infláció a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban augusztusban éves összevetésben főként a törökországi árnövekedés erőteljes mérséklődése miatt.
A párizsi székhelyű szervezet honlapjára fölkerült adatok szerint a fogyasztói árnövekedés üteme éves viszonylatban 4,7 százalékra lassult augusztusban az előző havi 5,4 százalékhoz képest. Ez elsősorban annak a következménye, hogy Törökországban az infláció közel 10 százalékponttal csökkent, bár az áremelkedés mértéke az országban még mindig meghaladja az 50 százalékot – közölte a szervezet.
Az infláció lassulását 38 országból 24-ben regisztrálták augusztusban. Az OECD fogyasztói árai Törökország nélkül 2,7 százalékkal nőttek augusztusban az előző havi 3 százalékot követően.
Az OECD-ben az energiaárak 0,1 százalékkal csökkentek tavaly augusztushoz képest, miután júliusban még 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel. Az élelmiszerárak emelkedése 3,7 százalékra lassult a júliusi 4,3 százalék növekedést követően.
Az élelmiszer- és energiaköltségek nélkül számított augusztusi maginfláció 5,2 százalékot tett ki a júliusi 5,5 százalékkal szemben.
Az infláció a G7-országokban augusztusban 2,4 százalékra mérséklődött a július 2,7 százalékról, a G20-országokban pedig 6,3 százalékra 6,8 százalékról.
Az eurózónában az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex 2,2 százalékra változott augusztusban a júliusi 2,6 százalék után. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció a július 2,9 százalékról 2,8 százalékra mérséklődött.
Az EU statisztikai hivatalának napokban ismertetett előzetes adatai szerint szeptemberben 1,8 százalékos volt az infláció az eurózónában.
Az OECD-ben tavaly átlagosan 6,9 százalékos inflációt mértek a 2022. évi 9,5 százalék után. A lassulásban döntő szerepe volt annak, hogy éves átlagban 0,9 százalékkal csökkentek az energiaárak a 2022. évi 29,6 százalékos növekedéssel szemben.
Tavaly az élelmiszerek átlagos drágulása 10,5 százalék volt a 2022. évi 13,2 százalékot követően. Az OECD-ben az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció tavaly átlagosan 7 százalék volt az egy évvel korábbi 6,7 százalék után.
Kapcsolódó cikkeink
A fenntartható gazdaságélénkítés kulcsa az épületállomány energetikai megújítása
A hazai lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítése egyszerre jelent gazdasági növekedési lehetőséget,…
Tovább olvasom >K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >Júniusban újra emelkedett az infláció – a gyümölcsök drágulása húzza felfelé az árakat
Júniusra 4,6 százalékra nőtt az éves infláció, szemben a májusi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >A Lidl a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt támogatja
A Lidl Magyarország immár hat éve segíti a Heim Pál…
Tovább olvasom >Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >