Az NKFH határozottan fellépett a forgalomból élelmiszer-hamisítás miatt kivont kamu zsírpusztító szereket forgalmazó influenszer ellen
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) határozott lépéseket tett a fogyasztók megtévesztésének , egészségük veszélyeztetésének megakadályozása érdekében, amikor élelmiszer-hamisítás miatt megtiltotta a „Kalóriakirály” által forgalmazott étrend-kiegészítők további árusítását, és elrendelte a termékeket hirdető weboldal felfüggesztését, a forgalmazó influenszer ennek ellenére jogszerűtlen módon jelenleg is folytatja a termékek árusítását külföldi domainszolgáltatónál – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az influenszer a korábbi honlapján feltüntetett vállalkozásának angliai székhelyén nem volt elérhető, sőt, az Egyesült Királyság cégjegyzékében az általa hivatkozott vállalkozásról bejegyzés egyáltalán nem volt fellelhető.
Élelmiszer-hamisítás miatt az NKFH a termékjelölésen szereplő gyártó céggel szemben jelenleg is hatósági eljárást folytat, amelynek keretében – tekintettel a jogsértés jellegére, és arra, hogy a vásárlók egészségére nézve súlyos kockázatot jelent a termékek további forgalmazása – azonnal végrehajtandó döntést hozott. Mivel a hatósági ellenőrzés során egyértelműen megállapítható volt, hogy a vizsgált étrend-kiegészítőket lényeges tulajdonságukra vonatkozó félrevezető tájékoztatással forgalmazták, amely a hatályos hazai jogszabály alapján élelmiszer-hamisításnak minősül.
Felidézik, hogy az NKFH már korábban elrendelte a KALÓRIAKIRÁLY ZSÍRPUSZTÍTÓ SZÉRUM étrend-kiegészítő kapszula L-karnitinnel, krómmal és növényi kivonatokkal, 16,2 gram, a KALÓRAKIRÁLY ÉHSÉGŰZŐ ELIXÍR étrend-kiegészítő kapszula növényi kivonatokkal, nettó tömeg 13,9 gram/30 darab kapszula, a KALÓRIAKIRÁLY ZSÍRPUSZTÍTÓ EXTRA 37,67 SZÁZALÉKKAL TÖBB HATÓANYAG étrend-kiegészítő kapszula L-karnitinnel, krómmal és növényi kivonatokkal, 16,05 gram/30 darab kapszula forgalomból történő kivonását. Emellett Budapest Főváros Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Főosztályánál fogyasztóvédelmi hatósági eljárás van folyamatban, amely a közösségi oldalakon elhelyezett reklámok jogszerűségével, megtévesztő tájékoztatással, kötelező tájékoztatási elemek hiányosságával kapcsolatban zajlik, e körben döntés egyelőre még nem született.
A domainregisztrátor – figyelembe véve a hatóság kötelezését – ezzel párhuzamosan jogkövető magatartást tanúsított, amelynek eredményeként haladéktalanul intézkedett a weboldal tartalmának eltávolításáról. Az érintett influenszer külföldi domain alatt ismét elérhetővé tette a termékeket a hatósági döntést megkerülve, miközben az eljáró hatóságok pártatlanságát is megkérdőjelezte a közösségi médiafelületein
– írták a közleményben.
A hatósági döntés ellenére forgalmazott termékek komoly veszélyt jelentenek a fogyasztókra, mivel azokat engedély nélkül terjesztik, és megtévesztő információkat tartalmaznak, ráadásul komoly egészségügyi kockázattal is járhatnak: a „Zsírpusztító termékek” esetében ugyanis nem tüntették fel azokat a fogyasztói csoportokat, akiknek kerülnie kellene a terméket. Ezért az NKFH ismételten felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy ne vásárolják meg ezeket a készítményeket – emelték ki a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
NKFH: nem engedélyezett adalékanyagokat tartalmazó zselés édességet hívott vissza a forgalmazó
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid…
Tovább olvasom >Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság
Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság…
Tovább olvasom >Új szintre lépett a fogyasztóvédelem: jogi eljárás nélkül segít az AECRA
Egyre több fogyasztót érintő ügyben jár el sikerrel az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsigó Róbert: az Országos Kereskedelmi Szövetség a multik oldalán áll
Újra bebizonyosodott, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség a multik oldalán…
Tovább olvasom >Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Tarja, vizes törölköző, trükkök – így grillez a magyar!
Dübörög a nyár, a grillsütők folyamatosan dolgoznak, és a magyar…
Tovább olvasom >