Az NKFH az országos szamócaellenőrzésnél csaknem 3 millió forintnyi bírságot szabott ki

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 06. 16. 11:11

Lezárult a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) négy héten át tartó, országos szamócaellenőrzése, a teljes kereskedelmi palettát érintő vizsgálatok szerint minden tizedik termékkel probléma volt; az akció végére a hatóság munkatársai csaknem 3 millió forintnyi bírságot szabtak ki – közölte az NKFH hétfőn az MTI-vel.

Hozzátették, hogy az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok munkatársai országszerte 479 helyszínen 512 tétel szamócát ellenőriztek.

A közlemény szerint

a szamóca egyik legismertebb hazai termőhelye Lajosmizse és környéke, ezért sokan keresik kifejezetten a lajosmizsei epret. Emiatt minden évben előfordul, hogy más – főleg romániai – származású szamócát próbálnak magyarként, sőt „lajosmizseiként” eladni. Az ellenőrök az idei szezonban is több ilyen esetre bukkantak, pedig „aki így trükközik, súlyos bírságra számíthat.”

Fontos tudni, hogy a romániai szamóca gyakran jóval olcsóbb a hazainál, így sokszor önmagában emiatt is népszerű. Jelezték ugyanakkor, hogy a külföldi gyümölcsöknek általában más a csomagolásuk: a magyar termelők jellemzően cserélhető 5 kilogrammos faládát használnak, míg a román szamóca műanyag rekeszben érkezik, a spanyol, görög vagy lengyel eper pedig kisebb, egyszer használatos csomagolásban van.

Kiemelték, hogy az NKFH által koordinált országos akció a teljes kereskedelmi palettát lefedte, a nagybani piacoktól a hipermarketeken és zöldségeseken át egészen az utcai, ideiglenes árusítóhelyekig. Az ellenőrök nemcsak a gyümölcs minőségét és származását vizsgálták, hanem a higiéniai körülményeket is.

A vizsgált tételek mintegy ötöde volt külföldi eredetű, ez nagyjából megfelel a piaci arányoknak. A problémás tételek aránya azonban 10 százalék volt, ami azt jelenti, hogy minden tizedik minta nem felelt meg a nyomonkövethetőségi vagy jelölési szabályoknak. Ez az arány magasabb, mint amit általában zöldség-gyümölcsnél mérnek a szakemberek.

Rámutattak, hogy minőségi probléma sem a hazai, sem a külföldi szállítmányokkal sem volt, utóbbinál azonban a származást gyakran nem vagy félrevezetően tüntették fel.

A leggyakoribb hiba a hiányos címkézés volt: például a minőségi osztály feltüntetésének hiánya, illetve a nyomonkövethetőség hiánya, amikor az árus nem tudta bizonyítani, honnan származik az áru. Négy tételt kellett ezért megsemmisíteni. Csaknem 3 millió forintnyi bírságot szabtak ki, több eljárás pedig még folyamatban van.

A közlemény idézte Német-Weingartner Lillát, az NKFH elnökét, aki elmondta a szamócaszezon után is folytatódnak a zöldség-gyümölcs ellenőrzések, céljuk változatlan: biztosítani, hogy a vásárlók valóban jó minőségű, biztonságos áruhoz jussanak a boltokban és a piacokon.

Kapcsolódó cikkeink