Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének a családok és a nyugdíjasok érdekében gátat kell szabni! A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) intenzív egyeztetéseket folytat a piaci szereplőkkel az élelmiszerárak csökkentése érdekében. A tárca elvárása, hogy a kiskereskedelmi láncok legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére jelezzék szándékaikat – jelentette be szerdai közleményében az NGM.

Csirkehús, a sertéshús, az étolaj, a tojás, a tej és a tejtermékek, a liszt, a cukor, valamint az egyéb alapvető élelmiszerek, amik szóba kerültek
Az élelmiszerinfláció megfékezése érdekében a kormány továbbra is kész minden eszközével beavatkozni.
Az önkéntes árcsökkentést elsősorban azon alapvető élelmiszerek esetében indokolt alkalmazni, amelyek a magyar családok és nyugdíjasok kosarának jelentős részét képezik, és a korábbi árstop, majd a kötelező akciózás keretében érintettek voltak, illetve ezen élelmiszerek helyettesítésére szolgálnak.
Ilyen termékek főként a csirkehús, a sertéshús, az étolaj, a tojás, a tej és a tejtermékek, a liszt, a cukor, valamint az egyéb alapvető élelmiszerek – sorolta az NGM.
Az önkéntes árcsökkentés keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várja, hogy a kereskedelmi szereplők a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak stabilizálásához.
Az elmúlt időszak áralakulásait megvizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy bizonyos alapvető élelmiszerek esetén a beszerzési ár, illetve a végső fogyasztói ár közötti különbség érdemben emelkedett.
Bár az elmúlt időszakban egyes termékek esetén már tapasztalható volt az árcsökkenés az üzletekben, ugyanakkor ez nem mutatkozott tartósnak és számottevőnek.
Ebből fakadóan a minisztérium elvárása, hogy a kereskedők olyan önkéntes megoldással álljanak elő, amelynek eredményeként az élelmiszerinfláció érdemben csökken és az alapvető élelmiszerek árai elfogadható szintre mérséklődnek
– fogalmazott az NGM.
Végezetül az NGM kilátásba helyezte, amennyiben az önkéntes árkorlátozás nem vezet eredményre, úgy a Nemzetgazdasági Minisztérium kész hatósági eszközökkel beavatkozni az árnövelőkkel szemben.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: jövő héten indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: márciustól magasabb hitelösszeggel és hitelkiváltási lehetőséggel igényelhetik a hazai vállalkozások a fix 3 százalékos kkv-hitelt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Munkaerő: történelmi mélyponton az álláskeresők száma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Pénztárcabalát sonkaválasztékkal erősít a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sikkerel zárult a II. Fenntartható Csomagolás Fórum
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


