Az MVH folytatja az uniós Élelmiszersegély-programot
Folytatódik az év hátralévő napjaiban az élelmiszerosztás, amit a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) októberben kezdett az Európai Unió (EU) által finanszírozott Élelmiszersegély-program keretében – tudatta közleményében a hivatal.
Az ország összes megyéjére és mintegy 2 600 településre kiterjedő program végrehajtását az MVH koordinálja. A jelenlegi osztás során 3 600 tonna liszt, 4 300 tonna tészta, mintegy 1 000 tonna keksz és egyéb élelmiszer jut el több százezer magyarországi rászorulóhoz. Négy segélyszervezet (Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet) munkája teszi lehetővé, hogy a nehéz helyzetben – többek között az árvízzel sújtott településeken – élők élelmiszerhez jussanak.
A projekt végrehajtásának ötödik évéhez érkezett. Az EU szigorúan ellenőrzi a program működését, amelyet az elkészített jelentésében sikeresnek ítélt meg – írja az MVH a közleményben. Az élelmiszerek osztása tavasszal is folytatódik, az érdeklődő települések számára információt az MVH honlapján található közlemény nyújt – írta meg a sajtóközlemény alapján az Agrármonitor.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >GKI elemzés: Távolabb vagyunk az eurózóna tagságtól, mint 10 éve
Magyarország az Európai Unióba való belépésével kötelezettséget vállalt az euró…
Tovább olvasom >Hatszoros különbség a települések között – A 2023-as nettó keresetek alakulása településenként
A 2023. évi nettó keresetek települések szerinti alakulását vizsgálta meg…
Tovább olvasom >