Az MNB 7,5-9,8 százalékra emelte idei inflációs prognózisát
A jegybank 7,5-9,8 százalékra emelte idei inflációs prognózisát, továbbá csökkentette GDP-várakozását 2,5-4,5 százalékra legfrissebb Inflációs jelentésének kedden közölt főbb számai szerint.

Nagyot emelt inflációs előrejelzésén az MNB
Az előző, decemberi Inflációs jelentésben 4,7-5,1 százalékos idei infláció és 4-5 százalékos GDP-várakozás szerepelt.
Az MNB továbbra is azzal számol, hogy a fogyasztói árak emelkedése 2022-től csökkenésnek indul, az infláció 2023-ban 3,3-5,0 százalék, 2024-ben 2,5-3,5 százalék lehet a legújabb előrejelzés szerint.
A jegybank decemberben még arra számított, hogy az infláció 2023-ban és 2024-ben 2,5-3,5 százalék között lesz.
A gazdasági növekedés a jegybank legújabb számítása szerint 2023-ban 4,0-5,0 százalék, 2024-ben 3,0-4,0 százalék lehet.
A GDP-növekedésre vonatkozó prognózis az előző jelentésben jövőre 3,5-4,5 százalék, 2024-ben akárcsak most, 3,0-4,0 százalék volt.
Az orosz-ukrán háború és a következményeként bevezetett szankciós politikák, valamint a koronavírus-járvány újabb hulláma a szokásosnál is jelentősen nagyobb bizonytalanságot okoznak a makrogazdasági kilátásokban – írták a közleményben, indokolva, hogy továbbra is sávos előrejelzést készítettek. Az előrejelzés a 2022. március 17-ig rendelkezésre álló információk alapján készült. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Áprilisban emelkedett kissé az euróövezeti infláció
A vártnál nagyobbnak, az előző havival megegyezőnek bizonyult az euróövezeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Fontos munkaerőpiaci tartaléknak számít az 55-65 éves korosztály is
Jelentősen megemelkedtek az idény- és alkalmi munkavállalás közterhei Magyarországon, júliustól…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >