Az LG elkötelezte magát a legszigorúbb célok mellett az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy tudományosan megalapozott célokat követve 2030-ig csökkenti a főbb termékei használata során keletkező üvegházhatású gázok mennyiségét. Az LG így az első olyan koreai vállalat, amely részt vesz a Business Ambition for 1.5°C (Üzleti ambíciók az 1,5 °C-ért) elnevezésű, nettó nulla kibocsátást népszerűsítő globális kampányban. A Science Based Targets initiative (Tudományos Alapú Célkitűzések kezdeményezés; SBTi) vezetésével, valamint a Carbon Disclosure Project (széndioxidkibocsátás-közzétételi projekt; CDP), az ENSZ Globális Megállapodása (UNGC), a Világerőforrás Intézet (WRI) és a Természetvédelmi Világalap (WWF) támogatásával működő programban eddig világszerte mintegy 700 vállalat jelezte részvételi szándékát.
Az LG 2019-ben bejelentett, Zero Carbon 2030 nevű kezdeményezésében kö-telezettséget vállalt arra, hogy a gyártási folyamat során keletkező közvetlen és közvetett széndioxid-kibocsátás teljes mennyiségét 50 százalékkal csökkenti a 2017-es szinthez képest. Az „Üzleti ambíciók az 1,5 °C-ért” kampány részeseként az LG új, sokkal nagyobb kihívást jelentő célt tűzött ki: különböző termékei, mint a hűtőszekrények, mosógépek és lakossági klímaberendezések használata során keletkező üvegházhatású gázok (ühg) mennyiségét is csökkenteni fogja. Az LG által a CDP számára készített idei jelentés ugyanis kimutatta, hogy a nagyméretű elektronikai eszközökhöz köthető ühg-kibocsátás több mint 80 százaléka a készülékek használata során keletkezik.
Az SBTi által szorgalmazott, tudományosan megalapozott célok összhangban vannak a legújabb kutatásokkal és a Párizsi Egyezményben rögzített, a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra történő korlátozására vonatkozó célokkal. Az LG széndioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló ambícióját, amely a gyártástól a felhasználásig terjedő, a teljes folyamat során felmerülő emisszió mérséklésére irányul 2030-ig, az SBTi tudományos adatok alapján fogja felülvizsgálni és hitelesíteni.
„Az LG új célkitűzése összhangban van a közép- és hosszútávú környezetvédelmi és fenntarthatósági stratégiánkkal, amelynek célja, hogy környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat kínáljunk a jövő generációi számára” — mondta Kim Joon-ho, az LG minőségirányítási központjának vezetője és ügyvezető alelnöke. „Az LG aktívan dolgozik a nettó zéró kibocsátásra és a körforgásos gazdaság ügyére összpontosító környezetvédelmi megoldásokon, hogy a következő generációk számára egy élhetőbb jövőt teremtsen.”
Kapcsolódó cikkeink
Különféle vállalati szektorok számára fejlesztett speciális digitális kijelzőket az LG
Az LG Electronics (LG) február 4. és 7. között, a…
Tovább olvasom >Google Cast kompatibilis szállodai tévéket mutat be az LG az ISE szakkiállításon
Az LG Electronics (LG) a 2025-ös Integrated Systems Europe (ISE)…
Tovább olvasom >A nemünk, az életkorunk és a viselkedésünk alapján optimalizálhatja a reklámokat az LG digitáliskijelző-szoftvere
Az LG Electronics (LG) február 4. és 7. között Barcelonában,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >