Az ITM kiemelten vizsgálja a webáruházakat
Novembertől kiemelten vizsgálja a webáruházakat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma, hogy a vásárlók jogkövető cégek online felületeiről rendelhessenek – közölte az MTI-vel szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A magyar fogyasztóvédelem jelentős eredménye, hogy a webáruházak által elkövetett ismételt jogsértések aránya a korábbi évek átlagos 54 százalékához képest 2018-ban a negyedére, 13 százalékra esett vissza – mutattak rá.
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint elmondta, a minisztérium speciális laboratóriuma a fogyasztóvédelmi hatósággal közösen már több mint 1600 webáruház ellenőrzését végezte el.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a karácsonyi rendeléseknél külön érdemes odafigyelni a szállítási időre.
A közleményben emlékeztettek, az interneten rendelt termék az átvételtől számított 14 napon belül indokolás nélkül visszaküldhető a kereskedőnek. A cég az elállási jogot nem kötheti többletfeltételhez – például a bontatlan csomagoláshoz, a számla meglétéhez -, viszont az elállási jog nem korlátlan, például CD-re, DVD-re, egyedileg készített termékre nem vonatkozik – tették hozzá.
A tudatos vásárlói döntést segíti a minisztérium által üzemeltetett, www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu címen elérhető adatbázis, amely már több mint 500, jogsértést elkövető webáruház adatait tartalmazza. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Teljeskörű adventi élelmiszer-biztonsági ellenőrzési eredmények – képekkel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Horvátországban az ünnepi kosár ára idén mintegy tíz százalékkal lesz magasabb, mint tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NKFH: gyermekeknek szánt étkészletet hívtak vissza nem megfelelő fogyasztói tájékoztatás miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
