Az IMF javította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését
Feljavította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tavaszi világgazdasági prognózisában.
Az IMF honlapján kedden közzétett, Világgazdasági kilátások, 2021 április (World Economic Outlook, april 2021) című tanulmány szerint Magyarország hazai összterméke (GDP) idén 4,3 százalékkal nőhet, jövőre még nagyobb mértékben, 5,9 százalékkal bővülhet.
Októberben közölt prognózisában a valutaalap még azzal számolt, hogy a magyar gazdaság teljesítménye idén szerényebben, 3,9 százalékkal nő.
Tavaly 5 százalékkal esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye.
Az IMF legfrissebb, az októberi adatokat aktualizáló áprilisi prognózisa szerint az éves átlagos infláció a tavalyi 3,3 százalék után idén 3,6 százalékra emelkedhet Magyarországon, jövőre viszont mérséklődik, 3,5 százalékra. A fogyasztói árak emelkedésének várható ütemét az idei évre 0,2 százalékponttal emelték meg az októberben becsült 3,4 százalékhoz képest.
A folyó fizetési mérlegben a korábban vártnál kisebb GDP-arányos hiányra számítanak a valutaalap elemzői. A friss előrejelzés szerint a folyó fizetési mérleg hiánya a tavalyi 0,2 százalék után idén a GDP 0,4 százaléka lehet, kisebb az októberben becsült 0,9 százalék hiánynál. A jövő évi hiányt 0,3 százalékra becsülte az IMF.
A munkanélküliségi ráta a tavalyi 4,1 százalék után idén 3,8 százalék lehet, jóval kisebb az októberben 2021-re várt 4,7 százaléknál. Jövőre a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékra süllyedhet Magyarországon az IMF számításai szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
SAP: 5 AI-trend formálja át a vállalatokat 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Microsoft: digitális eszközből segítőtárssá válik idén az AI
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar világújdonság: AI-kalkulátor számolja ki, mennyit bukik egy cég az influenza-szezonon és mennyit lehet megtakarítani preventív technológiák alkalmazásával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

