Az IKEA magyarországi forgalma 8,5 százalékkal nőtt a tavalyi pénzügyi évben
A koronavírus-járvány miatti nehézségek ellenére az IKEA magyarországi árbevétele 8,5 százalékkal, 98 milliárd forintra nőtt a vállalat 2019. szeptember 1-jétől 2020. augusztus 31-ig tartó pénzügyi évében az előző évihez képest – mondta az IKEA regionális kereskedelmi vezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.
Mounia El Hilali kiemelte, hogy a járvány érezhető átalakulást hozott a vásárlói szokásokban, az online vásárlások erősödése miatt a vállalat magyarországi e-kereskedelmének forgalma az előző évhez képest megduplázódott.
Mint mondta, ez a növekedés erős nyomást is jelentett az üzletmenetben, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy több munkavállalót foglalkoztassanak Magyarországon. A 2020-as pénzügyi évben 13 százalékkal nőtt a vállalat dolgozóinak száma, a pénzügyi év végén 1557 munkavállalót alkalmaztak.
A következő három évben az IKEA csaknem 21 milliárd forintos beruházást tervez Magyarországon, ennek keretében egyebek mellett fejlesztik az online megrendelések feldolgozását optimalizáló logisztikai és megrendelés-teljesítési műveleteket, illetve három újabb átvételi pontot alakítanak ki az ország középső, délnyugati és keleti részen – mondta a sajtótájékoztatón Federica Barberis, az IKEA regionális értékesítési vezetője.
A tavalyi pénzügyi évet értékelve Mounia El Hilali kifejtette: a vásárlói igények jobb kiszolgálására koncentrálva három új átvételi pontot nyitottak meg Magyarországon; a győri, a veszprémi és a hajdúdorogi helyszínek lehetővé teszik, hogy a vevők otthonukhoz közelebb vehessék át a megrendelt termékeket.
Az új szolgálatások közül kiemelte az otthonról igénybe vehető távtervezési lehetőséget, illetve a „kattints és vedd át” megoldást, a regionális kereskedelmi vezető szerint mindkettő népszerűvé vált a magyar vásárlók körében.
Federica Barberis a tervezett beruházásokról elmondta: jelentős fejlesztés várható a logisztikai központként is szolgáló soroksári IKEA áruházban, amely az átalakítás után a vállalat nemzetközi kísérleti projektje lesz.
A vásárlók egyre inkább érdeklődnek a fenntartható megoldások és termékek iránt, emellett a koronavírus okozta helyzet módosította a pénzköltési szokásokat is; az IKEA tapasztalatai szerint folyamatosan nő az igény a bútorok életének meghosszabbítására – ismertette Eva Mala Beluska regionális üzletfejlesztési és -szervezési vezető.
Mint mondta, fenntarthatósági pont néven olyan helyszíneket alakítanak ki áruházaikban, ahol az újrahasznosítás és a másodkézből származó, kedvező áron kínált bútorok korábbinál szélesebb választékát kínálják. Emellett eszközöket és pótalkatrészeket biztosítanak a vásárlóknak, valamint megosztják velük azokat az ismereteket és ötleteket, amelyek segítségével bútoraik életciklusát még hosszabbá tehetik. A fenntarthatósági pontok 2021-ben nyílnak meg a magyarországi áruházakban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Dopamin dekor, kézműves darabok és funkcionalitás: megérkeztek az IKEA új kollekciói
Bemutatta új termékeit az IKEA, melyek az újrakezdést, optimizmust és…
Tovább olvasom >Zsarolási kísérlet és 20 millió eurós kár – kibertámadás érte az IKEA-t
Komoly anyagi veszteséget okozott az IKEA délkelet-európai régióját érintő kibertámadás,…
Tovább olvasom >Megduplázná eredményét a Waberer’s 2031-re
A kihívások ellenére rekord eredménnyel zárta a tavalyi évet a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >Kamatból több a haszon, mint húsból – a Pick Szeged eredményeinek új arányai
Látszólag szerény növekedés jellemezte 2024-ben a Pick Szeged Zrt. működését,…
Tovább olvasom >Auchan: csökkenő bevételek mellett is megsokszorozott nyereség 2024-ben
Látványos nyereségnövekedéssel zárta a 2024-es üzleti évet az Auchan Magyarország:…
Tovább olvasom >