Az IKEA magyarországi árbevétele csaknem 12 százalékkal nőtt a tavalyi pénzügyi évben
Az IKEA magyarországi kiskereskedelmi forgalma csaknem 12 százalékkal, 109 milliárd forintra nőtt a vállalat 2020. szeptember 1-jétől 2021. augusztus 31-ig tartó pénzügyi évében az előző évihez képest – közölte az IKEA Magyarország csütörtökön az MTI-vel.

Kétszámjegyű forgalomnövekedést ért el az IKEA
Tájékoztatásuk szerint az online kereskedelem iránti érdeklődés növekvő trendje is megmaradt, a teljes értékesítés 19,3 százaléka az online térben történt, ami 6 százalékponttal nagyobb arány, mint a 2020-as pénzügyi évben volt.
A közleményben David McCabe, az IKEA regionális ügyvezetője és fenntarthatósági vezetője (magyar-cseh-szlovák régió) úgy fogalmazott: az elmúlt pénzügyi évben példátlan fennakadásokkal kellett szembenézniük a kiskereskedelmi üzletágban, a koronavírus-járvány okozta lezárás miatt áruházaik több mint egy hónapig zárva voltak.
Az 2021-es pénzügyi évben az IKEA Magyarországon 390 millió forintot fektetett be fontos projektekbe, ilyen például az átjáróhíd építése a piactér irányába az Örs vezér terén, vagy az új digitális megoldások. A vállalat bemutatta új mobilapplikációját, amelynek már most 127 ezer felhasználója van az országban.
A tavalyi pénzügyi év során az IKEA.hu oldalon több mint 12 millió egyedi látogatást regisztráltak, ami 1,9 millióval több a megelőző évhez képest. Az áruházakba érkező látogatók száma 7 millió volt, ami 0,9 millióval haladta meg a korábbi időszakot.
A közlemény szerint a vállalat átlagosan 10 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, és az év során több mint 165 új munkatársat vett fel Magyarországon.
Hozzátették azt is: az IKEA októberben jelentette be, hogy különleges pénzügyi juttatásban részesíti munkatársait, Magyarországon 153 millió forint értékben osztanak ki jutalmat az elmúlt, kivételes időszakban tanúsított helytállásért.
Idén a tervek szerint két új formátumú pop-up stúdiót nyitna az IKEA Budapesten kívüli bevásárlóközpontokban, ahol tervezési és lakberendezési tanácsadó szolgáltatást nyújtanának, illetve az online rendelésekben támogatnák a vásárlókat. A pontos helyszínekről még tartanak az egyeztetések.
A Circular Hub részleg (fenntarthatósági pont) is újdonságokkal készül 2022-ben. Az itt megvásárolható használt, vagy a bemutatótérben korábban kiállított bútorok kínálata megtekinthető lesz az IKEA.hu weboldalon. A bútorokat a vásárlók az online térben le is tudják majd foglalni, majd az áruházban személyesen megvásárolhatják. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Dopamin dekor, kézműves darabok és funkcionalitás: megérkeztek az IKEA új kollekciói
Bemutatta új termékeit az IKEA, melyek az újrakezdést, optimizmust és…
Tovább olvasom >Zsarolási kísérlet és 20 millió eurós kár – kibertámadás érte az IKEA-t
Komoly anyagi veszteséget okozott az IKEA délkelet-európai régióját érintő kibertámadás,…
Tovább olvasom >A világ legnagyobb IKEA fulfillment központja nyílik meg Magyarországon
Több mint 20 milliárd forintos beruházással új üzleti modell tesztelésébe…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >