Az idősek idősávjának újragondolását javasolja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete
A koronavírus-járvány miatt bevezetett, az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv újragondolását javasolja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete december 11. után, mivel arra számítanak, hogy az ünnep előtti rohamban több feszültséget szül majd a mindennapos korlátozás – írta a Magyar Nemzet a szombati számában.
Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke a lapnak elmondta: javasolják, vegye fontolóra az operatív törzs, hogy fenntartja-e december 11. után is az időseknek nyitott időszakot, mivel láthatóan bővül az ünnepek előtti látogatottság a boltokban, miközben a 65 év felettiek nem csupán ebben a napszakban járnak vásárolni.
Mostanában érkeznek a havi fizetések, megkezdik az emberek az alapanyagok, ajándékok beszerzését. Amennyiben továbbra is a teljes nyitvatartási idő alatt vásárolhatnak a 65 év felettiek, úgy érdemes lehet átgondolni, maradjon-e az idősáv a mostani formájában, mert abban a két órában jóval több feszült helyzet adódhat, amiért nem tudnak menetrend szerint vásárolni az emberek – mutatott rá.
Bubenkó Csaba szólt arról is, decemberben délelőttönként is erősebb az átlagnál a forgalom, és szerepet játszik az is, hogy a szokásosnál sokkal hamarabb zárnak a boltok, nem lenne jó, ha a generációk között újabb vitákat szülne a korlátozás.
Eddig elérte célját a kizárólagosság, ám ha visszaengednének minden vásárlót, és inkább a kötelező védőtávolság elve szerint, az összlétszám és az üzletméret alapján szabályoznák a látogatásokat, jobban eloszlana a napi tömeg – tette hozzá.
Bubenkó Csaba szerint az eredeti nyitvatartás visszaállítása is opció lehet arra, hogy időben széthúzzák a vásárlásokat, csökkentve a tömeges napszakok zsúfoltságát.
A szakszervezeti vezető kitért arra is, várják a részletes szabályozást, mert a korábbiakhoz képest jelentős újdonság az érintett munkakörökben, hogy immár igazoltathatják a vásárlót a bolti alkalmazottak, illetve a biztonsági őrök akkor, ha az időseknek előírt idősávban érkezőről nem lehet ránézésre eldönteni, hogy megfelel-e a korosztályos besorolásnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ezekért a termékekért rohamoznák meg a boltokat, ha jönne egy katasztrófa
A koronavírus-járvány tanulsága alapján fontos felkészülni a váratlan eseményekre, legyen…
Tovább olvasom >A horvát gazdák hatodik napja tüntetnek a sertéspestisjárvány megfékezését célzó kormányintézkedések miatt
Horvátországban hatodik napja tüntetnek a gazdák a sertéspestisjárvány megfékezését célzó…
Tovább olvasom >Egyre közelebb Magyarország déli határához az afrikai sertéspestis
Október közepén a Magyarországgal határos, horvátországi Eszék-Baranya megyében is igazolták…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >