Az idén is a háztartások jövőjét meghatározó AI-fejlesztéseken ámulhatnak a berlini IFA látogatói

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 09. 10. 09:11
🎧 Hallgasd a cikket:

Az idén sem maradhat el az immár több mint egy évszázados múltra visszatekintő Internationale Funkausstellung Berlin (IFA), amely ezúttal is a legkorszerűbb fejlesztésekbe, illetve a háztartási gépekhez kapcsolódó innováció jövőjébe nyújt bepillantást. A világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai és háztartásigép-szakkiállításán néhány nap alatt több mint 200 ezer érdeklődő fordul meg, akik közel 180 előadást hallgathatnak meg és mintegy 1800 kiállítóval találkozhatnak, köztük a világ vezető gyártóival. A berlini IFA-n részt vesz a világ élvonalába tartozó Haier Europe is. A cég itt mutatja be először a Naturally Connected elnevezésű vízióját, amely az ember–technológia–környezet hármasságát minden ponton figyelembe véve nyújt új, innovatív megoldásokat a háztartásoknak.

Egyszerre jeleníti meg márkái történelmét és jövőjét a Haier Europe a kontinens legnagyobb, évszázados múltú háztartási technológiai kiállításán, 2025. szeptember 4-e és 9-e között. A háromezer négyzetméteres kiállítótér középpontjában a cég által megalkotott technológiai ökoszisztéma lelkét szimbolizáló fa (hOn Tree) foglal helyet, amely mintegy összekapcsolja a megjelenített termékeket és technológiákat, így hozva létre az ízig-vérig huszonegyedik századi okos otthoni környezetet. Ugyancsak e nagy térben helyezték el a Haier Europe égisze alá tartozó márkák, a Haier, a Candy, a Hoover és a Care+Protect úgynevezett márkaalagútjai, amelyek élményközpontú, ingerekben gazdag utazást kínálnak a látogatóknak.

Mindez reflektál a cég Naturally Connected víziójára, amelynek központi elgondolása ugyancsak a márkák, termékek, valamint az intelligens technológiák összekapcsolása, annak érdekében, hogy ezáltal tovább növekedjék a felhasználók életminősége és csökkenthetőek legyenek a negatív környezeti hatások. Az installáció lényegi eleme, a hOn Tree a nemzetközi vállalat azonos nevű applikációját hivatott jelképezni, amelyet folyamatosan fejlesztenek, így mindig a lehető legnagyobb mértékben igazodik a fogyasztói igényekhez és elvárásokhoz, ezáltal egyre teljesebb, személyre szabottabb okosotthon-élményt nyújtva számukra.

A hOn minden korszerű, okos funkciókkal rendelkező Haier-almárka alapja, így a kiállítótérben felépített márkaalagutak mindegyike saját hOn Tree-vel rendelkezik. A hOn Tree-k – mindamellett, hogy a cég fenntarthatóbb jövőbe vetett hitét hivatottak kifejezni – az általuk teremtett ökoszisztéma értékeit kézzelfogható, interaktív élményekké alakítják, ezáltal a látogatók teljes képet kaphatnak a Haier Europe innovációinak valódi előnyeiről.

Neil Tunstall, a Haier Europe vezérigazgatója a szakmai esemény megnyitóján beszédében kifejtette:

„meggyőződésünk, hogy a háztartási gépek jövőjét, ezzel együtt a gyártók jövőbeli sikerességét döntően két dolog határozza meg: egyrészt az, hogy miként képesek jól hasznosítani a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, megkönnyítve ezáltal a fogyasztók életét, másrészt pedig, hogy innovatív tevékenységük és működésük során milyen mértékben veszik figyelembe a fenntarthatóságot”.

Hozzátette:

„a Haier Europe mindkét szempontból az élvonalba tartozik. Az innováció és a fenntarthatóság melletti elköteleződésünket igyekeztünk megjeleníteni a berlini IFA-n berendezett kiállítótérben is, ahol a hOn Tree, akár egy életfa táplálja a cégünk által megteremtett fenntartható, környezetbarát ökoszisztémát, egyszersmind felhívja a figyelmet az energiatakarékosságnak, valamint természeti értékeink védelmének a fontosságára”.

A vezérigazgató kiemelte: a Haier Europe mindennapi működése során is arra törekszik, hogy jó példával járjon elöl, éppen ezért számos olyan fejlesztést valósítottak meg, amelyekkel csökkenthető működésük karbonlábnyoma és az energiafogyasztásuk.

„Mindezt jól szemlélteti törökországi kutatás-fejlesztési központunk működése, amely 98 százalékos hulladékhasznosítási arányával az elsők között szerezte meg az ún. zero waste tanúsítványt. Fontos eredmény, hogy az elmúlt 5 évben mintegy 50 százalékkel csökkentettük a vízfelhasználásunkat. Célunk továbbá még az idén elérni azt, hogy telephelyeink energiaellátását 60 százalékban megújuló energiából fedezzük”

– mondta Neil Tunstall.

A berlini IFA keretében a Haier Europe bejelentette legújabb globális sportpartnerségeit is, köztük a Liverpool Football Clubbal és a Paris Saint-Germainnel kötött megállapodásokat. A vállalat így nemcsak a háztartásokban, hanem a sport világában is meghatározó szereplővé válik. A Liverpool FC esetében külön érdekesség, hogy a mostani együttműködés révén a Haier több évtized után tér vissza a legendás klubhoz, ahol a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején főszponzorként már jelen volt. A partnerségek célja, hogy a sport iránti szenvedélyt és a csúcsteljesítmény iránti elkötelezettséget összekapcsolják a technológiai innovációval, így még gazdagabb élményeket teremtve a fogyasztók és a szurkolók számára világszerte.

Kapcsolódó cikkeink