Az idei gabona júliustól fordított áfával kerül a kereskedelembe
A hazai gabonát, az olajos magvak és a fehérje növények termését 2012-ben már fordított áfával lehet értékesíteni, a törvény július elsején lép hatályba. Az új rendszer kiszűri a piacról az illegális kereskedőket és több lesz a költségvetés áfabevétele – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán a Mezőhegyesi Ménesbirtokon tartott agrárfórumon.
Czerván György az MTI-vel közölte: a tárca a törvénytől a feketekereskedelem automatikus megszűnését várja, és a papíron bonyolított látszat exportügyletek megszűnését. Az államtitkár példaként említette Romániát, ahol a fordított áfáról szóló törvény bevezetésének hatására az illegális szereplők kilencven százaléka tűnt el a gabonakereskedelemből, és az ottani költségvetés áfabevétele kétszeresére nőtt.
Az államtitkár elmondta: Magyarországon a gabonaágazatban a feketegazdaság aránya mintegy harminc százalék, hasonló az arány a szőlő- és borágazatban, a húsnál közelíti az ötven százalékot. A parlament májusban fogadta el a fordított áfa bevezetéséről szóló törvényt, amely szerint az eladó az adókötelesen értékesített termény után nem számít fel áfát, nettó áron értékesít, az áfa megfizetésére a vevőt kötelezik. A törvény a gabonafélékre, az olajos magvakra és a fehérje növényekre vonatkozik.
Czerván György megemlítette: a tárca vizsgálja a fordított áfa törvény bevezetésének kiterjesztését az agrárium egyéb területeire. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >