Az idei első öt hónapban 5,47 millió utasa volt a bukaresti nemzetközi repülőtérnek
Az első öt hónapban 5,47 millió utasa volt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi repülőtérnek, ami 7,9 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest – adta hírül pénteken a Ziarul Financiar című napilap.
A román gazdasági-pénzügyi újság összeállítása szerint a bukaresti légi kikötő az idei első öt hónapban tartotta a tavalyi növekedési ütemet, hiszen 2018-ban 13,8 millió utast szolgált ki, ami szintén 8 százalékos növekedésnek felelt meg az előző évhez mérten.
Az első öt hónapban a bukaresti repülőtér utasforgalma az országos átlag fölötti növekedést mutatott, hiszen a romániai repülőtereket igénybe vevő utasok száma 6,9 százalékkal nőtt.
A lap emlékeztet, hogy a bukaresti repülőtér utasforgalma a leggyorsabban nőtt a térségben, így az utasok számát tekintve megközelítette a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalmát, amelynek szolgáltatásait 5,89 millió utas vette igénybe a vizsgált időszakban. Ugyanakkor a lap megállapította, hogy a budapesti repülőteret sokkal több külföldi turista használja, mint a bukarestit, hiszen a magyar főváros külföldi turistaforgalma sokkal nagyobb, mint Bukaresté. A román főváros fő légi kikötőjét főként a külföldön dolgozó románok, a külföldön nyaraló románok, illetve az üzletemberek használják. A bukaresti repülőtér vezetősége azt reméli, hogy az idén egész évben 15 millió utast fognak kiszolgálni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Októberben is 10 százalék közelében volt az éves infláció Romániában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szeptemberben 2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Antal Ferenc: a Budapest Airport visszavásárlásával időszerűvé vált, hogy a repteret „becsatornázzák a már meglévő vasúti hálózatba”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Turisztikai kisvállalkozásokat támogató digitális kompetenciaközpontot hoznak létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: módosultak az utasbiztosítások feltételei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

